Az 1935-ös Nürburgringi Grand Prix-et sokan minden idők egyik legnagyobb győzelmének tartják, ahol Tazio Nuvolari a teljes náci verzérkar előtt aratott óriási diadalt a korszakot uraló Mercedes és Auto Union autókkal szemben. E nem mindennapi tett 1935 július 28-án, a tegnapi nappal immáron 85 évvel ezelőtt íródott be örökre az autósport történelembe.

 

A korszak

A harmincas évek a Grand Prix versenyzés aranykoraként vonultak be a történelemkönyvekbe. Az Alfa Romeo, Maserati, Bugatti, Mercedes és Auto Union márkák ekkor váltak az autósport legendáivá, nem beszélve az olyan kiváló pilótákról, mint Tazio Nuvolari, Rudolf Caracciola, Bernd Rosemeyer, Hans Stuck, Achille Varzi, Louis Chiron vagy Manfred von Brauchitsch. A harmincas évek elejére alakult ki a grand prix autók azon formája, amely még az ötvenes évek Formula-1-ére is jellemző volt: egyetlen, középre helyezett ülés, borítás nélküli kerekek és a Ferdinand Porsche által tervezett Auto Unionokat leszámítva, orrmotoros felépítés.

A Nemzetközi Automobil Szövetség 1931-ben írta ki az első Európa-bajnokságot, amely a mai F1 világbajnoksággal volt egyenértékűnek tekinthető. Az autók a Formula Libre szabályrendszer szerint készültek, ami nagy szabadságot adott a tervezőknek, a 900 kg-os maximumsúlyon kívül más fontosabb paraméter nem volt megszabva. Az Eb első két évében az Alfa Romeo és a Bugatti dominált, a bajnoki címeket Ferdinando Minoia és Nuvolari nyerte Alfával. 1933-34-ben nem írták ki az Európa-bajnokságot, persze ettől még ugyanúgy számos versenyt rendeztek kontinens szerte. 1934-ben új szabályokat hoztak, hogy lassabbá és biztonságosabbá tegyék a versenyzést. Az autók öntömegét 750 kg-ban maximalizálták, így a konstruktőrök kénytelenek voltak kisebb motorokat használni, persze a rohamosan fejlődő technikának köszönhetően hamarosan ismét nőni kezdtek a lökettérfogatok.

A Scuderia Ferrari 1933-ban. Középen a három pilóta, balról jobbra: Tazio Nuvolari, Carlo Felice Trossi és Antonio Brivio, mellettük a palánkon ülő Enzo Ferrari

Az erőviszonyok akkor borultak fel, amikor a németek is komoly fejlesztésekbe kezdtek. 1933-ban a berlini AVUS-on megalázó vereséget szenvedtek a franciáktól és olaszoktól, a kudarc pedig arra sarkallta a Mercedes mérnökeit, hogy egy minden addiginál jobb grand prix autót fejlesszenek. Az időközben hatalomra került Adolf Hitler is presztízskérdésnek tekintette, hogy az európai versenypályákat a német márkák uralják, ezért olyan mértékű állami támogatást nyújtott a hazai gyártóknak, amivel az Alfa Romeo és a Bugatti nem tudott versenyre kelni. A jelentős pénzügyi forrás az Auto Uniont is a pályák közelébe vonzotta. Az évtized második felére totális fölénybe kerültek a németek, Caracciola három, Rosemeyer egy Európa-bajnoki címet nyert. A Mercedes autói idővel elérték a 600 lóerős teljesítményt, hasonló erejű együléses autók legközelebb csak a nyolcvanas évek turbókorszakában készültek Európában.


A versenyző

“A múlt, a jelen és a jövő legnagyobb versenyzője”, így jellemezte Nuvolarit Ferdinand Porsche. A “Repülő Mantovai” 1892-ben született, versenyzői karrierjét 1915-ben kezdte motorkerékpárokkal. Tíz évvel később már a 350 cm³-es kategória Európa-bajnokának mondhatta magát és felkeltette az Alfa Romeo figyelmét is, ahol épp a balesetben elhunyt Antonio Ascari utódját keresték. Nuvolari a teszten a váltó hibája miatt összetörte versenyautóját és maga is megsérült, nem került be a gyári csapatba. A következő években Bugattival versenyzett, 1930-ban váltott Alfára, amivel megnyerte a Tourist Trophy-t és a Mille Migliát. Nuvolari egyszerűen megkerülhetetlenné vált és a következő évben szerződtették az Alfa gyári csapatához.

 

1931-32-ben számos győzelmet aratott, melyek közül kiemelkedett a Monacói és az Olasz Nagydíj megnyerése, valamint a Targa Florión elért két sikere. Az Európa-bajnoki címével véglegesen a legnagyobbak közé emelkedett. ’33-ban nem írták ki az Eb-t, az Alfa Romeo pedig a gyári alakulat feloszlatása mellett döntött. Az autók, mérnökök és pilóták többsége Enzo Ferrari privát csapatához került. Nuvolari Raymond Sommerrel megnyerte az 1933-as Le Mans-i 24 órást, ahol kilenc alkalommal döntötte meg a pályacsúcsot. Ugyanebben az évben ismét győzött a Mille Miglián, de hamarosan elhagyta a csapatot és a továbbiakban főleg a Maseratinál versenyzett, mérsékelt sikerrel. 1934-ben lábtörése is hátráltatta, bár ez sem gátolhatta meg a versenyzésben, az AVUS-on begipszelt lábbal lett ötödik.

1935-ben szeretett volna visszakerülni a Scuderia Ferrarihoz, de Enzo nem felejtette el hűtlenségét. Mussolini közbenjárására volt szükség, hogy végül mégis visszavegye a csapatba. Ekkor már csak a kisebb versenyeken villoghattak az olaszok, a legnagyobb futamokon rendre a németek domináltak. Épp ezért ment csodaszámba a Német Nagydíj megnyerése. 1936-37-ben jobbára már csak hazájában tudott nyerni, kivételt képezett az első Magyar Nagydíj megnyerése a Népligetben. 1938-ban az Auto Unionhoz távozott és újra győzött az Olasz Nagydíjon. Utolsó nagy győzelmét két nappal a II. világháború kitörése után, a Belgrádi Nagydíjon aratta. A háború után még visszatért a pályára, utolsó győzelme 1946-ban az Albi Nagydíjon született, 1950-ben hagyott fel végleg a versenyzéssel, az évben, amikor elindult az új világbajnokság. Három évvel később agyvérzésben hunyt el Mantovában. Utolsó útjára több tízezres tömeg kísérte el, a kocsialvázat, amelyre koporsóját helyezték, Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio és Luigi Villoresi tolta.

Az autó

A Tipo B P3 Monoposto, az Alfa Romeo 1932-es szezonra fejlesztett grand prix autója Vittorio Jano munkája volt. Az első változat 2,6 literes sornyolcas motort kapott, két Memi karburátorral és két Roots kompresszorral, így a teljesítménye elérte a 215 lóerőt. A típus különlegessége, hogy a motor a két hátsó kereket két külön tengelyen keresztül hajtotta meg, így nem volt szükség bonyolult differenciálzárra. Ennek köszönhetően könnyebb lett az autó és a vezetőülést is alacsonyabbra lehetett helyezni, ami alacsonyabb súlypontot eredményezett.

 

A ’32-es szezonban nem volt párja a P3-nak, Nuvolari és a szezonban kivételesen Alfával induló Caracciola összesen tíz futamot nyertek, köztük mindhárom Eb-fordulót. Az olasz bajnok lett év végén, míg a német harmadikként zárt a pontversenyben. 1933-ban az autók átkerültek Enzo Ferrarihoz, de pénzügyi okokból csak a szezon vége felé tudták bevetni a domináns típust.

1934-ben az új szabályok bevezetésével Jano áttervezte a P3-at, szélesebb karosszériát és 2,9 literes motort kapott. Kilenc darab készült az új változatból és a korábbi hat darabból is többet átépítettek. A Francia Nagydíjon Chiron vezetésével hármas győzelmet arattak, de ahogy javult a német riválisok megbízhatósága, úgy termett egyre kevesebb babér az alfásoknak. Guy Moll azért még oda tudott piszkálni nekik egy különleges karosszériával felszerelt P3-assal az AVUS-on.

1935-ben új motort kaptak az autók, a 3,2 literből 265 lóerőt csiholtak ki, de így is óriási hátrányban voltak. A Mercedes W25B 4 literes sornyolcasa 375 lóerőt teljesített, csakúgy, mint az Auto Union Typ B 5 literes V16-osa, amelyet a pilótafülke és a hátsó tengely közé építettek. A német autók egyszerűen olyan erősek voltak már, hogy a korabeli gumik nem bírták a terhelést és gyorsan elkoptak. Az elavulttá váló P3-at még 1935-ben felváltotta a sokkal áramvonalasabb 8C-35, de a túl erős konkurencia miatt ez a típus már nem tudta megközelíteni elődei sikereit.

A verseny

1935 elején tehát az erőviszonyok már egyáltalán nem az Alfa Romeónak kedveztek. A Scuderia Ferrari két állandó versenyzőt foglalkoztatott, Nuvolarit és a monacói Louis Chiront. Ezzel szemben a Mercedes és az Auto Union legénysége három állandó pilótából állt. A csillagosoknál Rudolf Caracciola, Manfred von Brauchitsch és Luigi Fagioli, a négykarikásoknál Bernd Rosemeyer, Hans Stuck és Achille Varzi kapott lehetőséget minden futamon. Caracciola és Rosemeyer az egyetemes autósport történetében is kiemelkedő helyet elfoglaló zsenik voltak. A Német Nagydíj előtt Nuvolari nyert Pauban, Bergamóban és Biellában, míg a nagy versenyeket mind a mercedesesek nyerték: Monacóban és az AVUS-on Fagioli, az Eifelrennenen és a Francia GP-n Caracciola. Az Eb első fordulóját július 14-én Spában szintén a német esőmenő nyerte.

Két héttel később 300 000 néző és a náci vezérkar nagy része abban a reményben látogatott ki a 22,8 km hosszú Nürburgringre,  hogy az Ezüst Nyilak újabb fényes győzelmet aratnak majd. Ferrari egy harmadik autót is nevezett Antonio Brivio számára, míg az Auto Union négy, a Mercedes pedig nem kevesebb mint öt autót indított.

A rajthelyeket sorsolással döntötték el, Nuvolari a második rajtkockát kapta, Renato Balestrero és Hans Stuck indulhatott még az első sorból. “Nivola” rosszul kapta el a rajtot és visszacsúszott, de sikerült előrébb verekednie magát, amikor a német autók megkezdték a boxkiállásaikat. Az ötödik körre már mindkét csapattársa feladta, egyedül kellett folytatnia a kilenc Ezüst Nyíl ellen. A tizedik körben az élre állt, miközben az eleredő esőben a többiek csak nehezen tartották vele a lépést.

 

Az igazi dráma akkor jött, amikor ő is a boxba hajtott tankolni. Egy tönkrement üzemanyagpumpa miatt katasztrofálisan sikerült a kiállása, több mint két percet vesztegelt a szervizben. A hatodik helyre állt vissza, de hat körrel a 22 körös futam vége előtt felkapaszkodott a második helyre. Hátránya 1 perc 22 másodperc volt a vezető von Brauchitsch mögött, amit a következő öt körben 35 másodpercre faragott le. A német versenyző közben annyira elhasználta abroncsait, hogy az utolsó körben már csak szenvedett a pályán, így a Karussellnél Nuvolari meg tudta előzni és mindenki megdöbbenésére megnyerte a Német Nagydíjat. A második helyen befutó Stuck bő két percet kapott, von Brauchitsch végül csak ötödik lett.

Az 1935-ös Német Nagydíj rövid összefoglalója megdöbbentően jó minőségben:

A német vezetés nyilvánvalóan nem volt elragadtatva az eredménytől, de a nézők ünnepelték Nuvolarit és a “Lehetetlen Győzelem” híre bejárta a világot. Nuvolari hihetetlen népszerűségre tett szert hazájában, idolként, az ország jelképeként tekintettek rá, aki megtestesítette mindazt, amivé Olaszország válni szeretett volna, azzá, aki képes megcselekedni a lehetetlent. Alig 1 évvel később hazánkban is tiszteletetét tették ezek a félelmetes autók és pilóták, mégpedig a Népligeti Futamon, melyről alábbi videónkban már beszámoltunk korábban.


Forrás: fotura.blog.hu

Share This