Kicsit már lerágott csont az ügy, azonban a véleményem azóta sem változott a Vettel-Hamilton incidenssel kapcsolatban. Az oldal szerkesztősége között is heves vita folyt az eset kapcsán, kinek van igaza egyáltalán?

Rengeteg véleményt olvastam az elmúlt napokban, amelyek nyilván megkönnyítik számomra, hogy kielemezzem az esetet. Szerintem nem fekete vagy fehér alapon kell hozzáállni a kérdéshez, annál sokkal komplexebb ez az incidens és az utána hozott bírói döntés.

Néhány szalagcímben röviden így lehetne összefoglalni az esetet:

  1. Az idén még nyeretlen Ferrarival, idei első pole-ját megszerző Vettel nyomás alatt hibázott a kvázi utcai montreali pályán
  2. A versenyzői intelligencia kérdése két többszörös, kellően tapasztalt világbajnok között a versenyszituációkban
  3. Az FIA szerepe, mennyire jó a szabálykönyv, minden esetet kell-e vizsgálni, lehet-e konzekvens a döntéshozatal, nem állandó versenybírák jelenléte

Elsőként szeretném hangsúlyozni, hogy minden eset egyedi, tehát egy versenyincidenst ne hasonlítsunk a korábbiakhoz. A versenybírák sem állandók, de most ebben az esetben lényegtelen, jóllehet az emberi tényező kiszámíthatatlan, van, aki a keményebb versenyzést szereti, tehát engedékenyebb, más kvázi jogászként vagy inkább bíróként minden egyes esetet vizsgálna, az összes paragrafust kívülről fújja.

Számos esetet felhoztak a múltból, például a tavalyi Japán Nagydíjon Verstappen és Raikkönen incidensét, vagy a 2016-os monacói versenyt, ahol pont Hamilton “blokkolta” Ricciardót, esetleg a 1979-es dijoni futamot, ahol Gilles Villeneuve és René Arnoux kerék kerék elleni csatát vívott a 2. helyért. Más pályák, más szituációk. A mostani esetben kvázi egy utcai pályáról van szó, így Hamilton nem tudott hová menni, mint tavaly Raikkönen Japánban. A felsorolt példákból az is világos, hogy mindegyik csata a győzelemért vagy a dobogóért zajlott, vagyis senki sem vitatkozna, ha a 11. és 12. helyen történt volna ez az eset. A helyzetet fokozza, hogy Hamiltonnak és Vettelnek illetve a Ferrarinak van a legnagyobb szurkolótábora, így várható volt, hogy nagy feszültséget generál a büntetés. A maranellóiakon egyébként is mindig nagy a nyomás, az utóbbi években különösen, s az idei szezont a várakozásokhoz képest alul teljesítették, jóllehet a szervezeti felépítésben zajló változások is rányomják a bélyeget a csapat teljesítményére, velük szemben a legfőbb rivális Mercedesnél minden téren állandóság van.

  • Facebook

Tényleg szabálytalan és veszélyes volt Vettel pályára való visszatérése? /Kép forrása: M4 Sport/

Jelen esetünkben függetlenek vagyunk, mindegy, hogy világbajnokot vagy újoncot büntetünk, mindegy, hogy az élen zajlik a csata, mindegy, hogy mi az állás a világbajnoki pontversenyben. Nem, ezek utópisztikus gondolatok. Gondoljunk bele, milyen döntés született volna, ha az utolsó előtti versenyen vagyunk és ez a büntetés dönt a bajnoki címről. Bottas most pont Hamilton győzelmének köszönhetően került egy győzelmen kívül. A Mercedesnek mindegy lett volna, hogy hogyan utaznak a szezonzáróra, két pilótájuk valamelyike lesz a bajnok, a Forma-1-nek azonban nagyon nem mindegy, hogy az utolsó futamig kitart a bajnoki csata vagy már előbb eldől. Akkor most kinek az érdekét vegyük figyelembe? Nem mindegy a pilóták marketingértéke sem, kicsit a tavalyi hockenheimi eset jut eszembe, amikor Hamilton befelé tartott a boxba, amikor meggondolta magát, és a füvön keresztül visszatért a pályára. Ennek következtében nem kapta meg az átmeneti gumikat, így az első helyen maradhatott, majd megnyerte a futamot a 14. helyről startolva. A manőver viszont minden bizonnyal szabálytalan volt, ugyanis tilos a záróvonalat átlépni, sőt Hamilton mutatványa extrém veszélyes is volt az esős körülmények miatt. Gondoljunk a másnapi címlapokra: Hamilton a 14. helyről a 2. lett vagy győzött, melyiknek nagyobb a marketingértéke?

A versenyzői intelligencia kérdéskörét kifejtve, az üldöző versenyzőnek, esetünkben Hamiltonnak, bármilyen váratlan szituációra fel kell készülnie. Kerék kerék elleni csatánál is benne van a pakliban az összeérés, az üldözőnek mindig kellően fel kell mérnie a szituációt. Jóllehet, Hamilton helyesen cselekedett, azonban számomra kérdéses, hogy miért nem tapadt a hibázó Vettelre és előzte meg, helyette inkább a versenybírákra bízta a döntést, s le is maradt bő 2 másodpercre. Amikor megtudta Vettel 5 másodperces büntetését, akkor ismételten rákapcsolt, de nem lett volna értelme kockázatos támadást indítania, akkor sem, ha magabiztosan vezeti a pontversenyt, s nem úgy néz ki, hogy Vettel lenne a legfőbb bajnoki ellenfele, van egyáltalán ilyen versenyző, teszem fel a költői kérdést. Persze a 78-ból 1 ilyen győzelem is elfér, összességében ő késztette hibára az egyébként is nyomás alatt nagy eséllyel bakizó Vettelt. Az eset után sok szakértő egyetért abban, hogy Vettelnek nem volt más választása visszatérni az egyébként is szűk pályára, Hamilton maga is elismerte, ő is ezt cselekedte volna.

Térjünk rá az FIA-ra és a szabályozásra. Azzal kezdeném, hogy Monacóban Verstappent büntették, most pedig Vettelt, vagyis zsinórban két versenyen más volt a befutó az 1-3. helyeket illetően és más volt a dobogós leosztás a büntetéseknek köszönhetően. Ez eléggé gáz, hiszen nem azért megy ki az ember a pályára, vagy nem azért kapcsolja be a tv-t Kanada esetén főműsoridőben, hogy egy izgalmasnak tűnő versenyt, a bíráskodás nyomán kiheréljenek, mert szerintem a 15-20 kör alatt Hamiltonnak biztosan lett volna lehetősége az előzésre Vettel ellen, ha versenybalesetnek minősítik az esetet. Nyilván nem egyszerű előzni, azonban a brit sem futott tökéletes versenyt, többször is hibázott, a pénteki nap meg is törte a kocsiját, szóval egy “offosnak” tűnő hétvégéből jött ki győztesen. Az előző bekezdésben tárgyalt versenyzői intelligencia hiánya fedezhető fel, a pilóták szeretnek panaszkodni, néha már túlzóan, a versenyirányítás pedig mint jó gazda, máris vizsgálja az esetet. A Forma-1-ben profi versenyzők vannak, tehát tőlük végképp elvárnánk, hogy a lehető legmagasabb szinten kezeljék a necces szituációkat, a kerék kerék elleni csatákat. Persze, a 10-15. helyről startoló sokkal agresszívebben fog támadni, hiszen csak így szerezhet pontot. Hamilton mivel évek óta az élmezőnyben (szinte az egész pályafutása során győztes kocsi volt alatta) versenyzik, kevésbé kerül csatákba, túlságosan hozzá van szokva a sikerhez, a legnagyobb a marketingértéke, így minden mellette vagy éppen ellene hozott döntéssel a média kereszttüzébe kerül. A kommunikáció szempontjából pedig egyik versenyzőt sem kell félteni.

Összességében tehát nem büntettem volna Vettelt, ahogy Monacóban Verstappent sem, mivel egyik eset sem volt nevezzük “szándékos idiotizmusnak” a versenyzők részéről. A monacói esetre röviden rátérve, ha a Mercedes egy kör alatt akarja mindkét pilótát szervizelni, akkor a második Bottas óhatatlanul is hátrányba kerülhet a mögötte lévőkkel szemben, ha csak egy kicsit is várnia kell az előtte a csapatnál járó Hamilton mögött.

Címlapfotó forrása: Fox Sports

Share This