A két Ferrari Leclerc, Vettel sorrendben volt a leggyorsabb az első szabadedzésen. Tetemes hátrányban a Mercedes és a Red Bull párosa.

 

A Ferrarisok nem ütköztek az edzés folyamán semmilyen problémába, Vettel autóján kellett az edzés vége előtt nem sokkal a bal oldali barge boradokat cserélni (talán megsérült, vagy másmilyen konfigurációt próbált ki a csapat). Ezzel ismét a barcelonai formájukat idézték a Ferrarik, már az első pillanattól fogva kimagaslottak a mezőnyből és nem csak a gyorsaságukkal, hanem a rendkívül stabil autójukkal is. Eközben a Mercedesek közel 1 másodperces hátrányt könyvelhettek el (Bottas, Hamilton 1,2 másodperccel végzett Charles mögött), nem igazán sikerült egyelőre megtalálniuk a tökéletes egyensúlyt az autóik számára. Az edzés vége felé Lewis autóján hátsó szárnyat is cseréltek, leginkább ő küzdött beállítás problémákkal.

  • Facebook

Jól mennek a Ferrarik, de a valós képet a második edzés mutathatja meg. Kép: F1 TV

 

Nem voltak kiemelkedőek a Red Bullok sem, a Mercedesek mögött végeztek eléggé pár tizeddel. Max és Pierre két különböző hátsó szárny specifikációt használt. Nem történt sok baleset, illetve megpördülés; Lance Stroll még az edzés elején a négyes kanyarból kigyorsítva vesztette el az uralmát az autója felett és ezt az első szárnyvéglapja bánta. Később padlólemezt is cseréltek a Racing Point járművén. Russelnek volt még egy megpördülése, valamint Maxnek egy komolyabb pályaelhagyása. Az edzés legvégén Grosjean még letörte Haas-a első szárnyának egyik felét.

 

  • Facebook

Stroll besokallt. Kép: F1 TV

 

Fontos megjegyezni, hogy az első szabadedzés nem reprezentatív, ugyanis helyi idő szerint a legnagyobb melegben (12:00-13:30) zajlott és a hétvége folyamán az időmérő és a futam is már villanyfényben fog zajlani lényegesen alacsonyabb hőmérséklet mellett. Azonban egy dolog biztos: a Ferrari nagyon gyors. Alább az edzés végeredménye és galéria a fontosabb eseményekről.

 

Az első szabadedzés végeredménye:

 

  • Facebook

 

Share This