A mezőny két pólusán helyezkednek el, mégis egyaránt etalonnak számítanak a bokszutcában végzett munkában. A Red Bull és Williams csatájába úgy látszik senki sem tud beleszólni. 

 

Azon kívül, hogy a Német Nagydíj elképesztő izgalmakat hozott, számos érdekesség, és két újabb rekord is köthető hozzá. Egyrészt összesen 78 bokszkiállást számoltak össze, ami új rekord. Voltak akik hatszor is jártak kint, de háromnál kevesebbel senki sem úszta meg. 

  • Facebook

Boksztaktikák a Német Nagydíjon. Volt aki hatszor is kiállt.

Ami a kiállások számánál is érdekesebb, az a kiállások gyorsasága, és a DHL által szponzorált bokszutcai bajnokság állása. Két héttel ezelőtt a Red Bull csapata 1,91 másodperces cseréjével rekordot állított fel, azonban ez a csúcs kérészéletűnek számított. Vasárnap ugyanis már át is adták a múltnak, ráadásul ismét a Red Bull faragott az időn, további 3 századot. Így tehát az új mérce 1,88 másodperc, ami egészen elképesztő. Ahogy az is, hogy a 2019-es szezon 11 versenyén elért 10 leggyorsabb bokszkiálláson mindössze két csapat osztozkodik; a címben szereplő Red Bull és a sereghajtó Williams egyenlő arányban, 5-5 top 10-es kerékcserével uralkodik a mezőnyben. 

  • Facebook

A Német Nagydíjon új kerékcsere rekordot állított fel a Red Bull, ráadásul 2 héttel korábbi saját idejüket döntötték meg.

Az alábbi videón az új rekordot felállító kerékcserét láthatjuk, lejjebb pedig a bajnokság állását.

  • Facebook

A Red Bull magabiztosan vezeti a kerékcsere bajnokságot, látszólag csak a Williamsnek van esélye elkapni őket.

  • Facebook

Az idei év 10 leggyorsabb kerékcseréjén a Red Bull és a Williams osztozkodik.

Forrás: DHL, F1.com, Pirelli

Share This