Jó hírünk van a tippjátékok szerelmeseinek, ugyanis 2018-hoz hasonlóan idén is játszhattok velünk és tippelhettek az F1-es versenyek végkimenetelére. Tavaly közel kétszázan játszottatok, reméljük idén még többen fogtok. Lássuk miből is áll a játék és mi változott benne tavalyhoz képest.

A játék rövid ismertetése, a játék célja:

A játék stratégiai jellegű, egy kiadós bevásárláshoz hasonlítható. Minden versenyhétvégén 50 kredit áll minden játékos rendelkezésre, melyből pilótákat lehet vásárolni. Ezt nem muszáj teljes mértékben elkölteni, ugyanakkor nem lehet semmilyen maradékot átvinni a következő fordulóra. Tavalyhoz képest az árak ugyan feljebb kúsztak, azonban a szorzók is magasabbak, így egy középmezőnyben lévő versenyzővel igen sok pontot lehet kasszírozni. További jó hír, hogy a pole és a leggyorsabb kör egyaránt 5-5 pontot ér. Ezt külön nem kell megtippelni, csak jól kell versenyzőt vásárolni. A vb-éllovas versenyző ára drága, ugyanakkor ha ő szerzi meg a pole-t és ő futja meg a leggyorsabb kört, akkor 35 pontot nyerhet vele az ember. Idéntől azonban nem csak nyerni, de veszíteni is lehet, hiszen ha a megvásárolt pilóta kiesik a versenyből annyi pont kerül levonásra, amennyi a versenyző értéke megszorozva a szorzóval, vagyis a vb-éllovas esetén -25 kredit a veszteség, legjobb esetben -5,5 (15. helyezett) Az űrlapon minden hétvégén a világbajnokság sorrendjének megfelelően alakul a versenyzők értéke, a szorzók illetve a kiesések esetén a levonandó értékek az egész szezon folyamán állandóak maradnak.

A versenyzők értéke és az oddsok:

Vb-helyezés Kredit Szorzó Kiesés esetén levonás Vb-helyezés Kredit Szorzó Kiesés esetén levonás
1 25 1 -25 11 5 3,5 -17,5
2 20 1 -20 12 4 4 -16
3 16 1 -16 13 3 4,5 -13,5
4 13 1 -13 14 2 5 -10
5 11 1 -11 15 1 5,5 -5,5
6 10 1 -10 16 1 6 -6
7 9 1,5 -13,5 17 1 6,5 -6,5
8 8 2 -16 18 1 7 -7
9 7 2,5 -17,5 19 1 7,5 -7,5
10 6 3 -18 20 1 8 -8

Mint az látható, a világbajnokág 10. helyezettjét 6 kreditért lehet megvenni, az odds-a (szorzó) pedig 3. Vagyis ha ez a pilóta megnyeri a versenyt, akkor az általa szerzett 25 pont megháromszorozódik, így a játékos 75 ponttal gazdagodott, miközben csak 6 kreditet költött el az adott pilótára. Azonban ha ez a pilóta kiesik, akkor a kredit értékét megszorozzuk az odds-al, így 18 pontot levonunk a játékostól. 

A játék menete:

Minden versenyhétvége előtt néhány nappal kerül meghirdetésre az aktuális tippjáték. A játékra a további nehezítés érdekében péntek éjfélig várjuk a tippeket (a 3. szabadedzés eredménye már nem befolyásolhatja). Az űrlap helyes kitöltésével (név, maximum 50 kredit, játék elfogadása) nevez a játékos az adott fordulóra. Az eredmények a verseny utáni napokban kerülnek kiértékelésre és közzétételre. A tippjáték kiértékelésekor minden esetben a pályán elért eredményeket vesszük figyelembe, az utólagos kizárás, időbüntetés nem befolyásolja az értékelést. Az időmérő esetén minden esetben a pole-t megszerző versenyző ér 5 kreditet, a rajtbüntetések vagy egyéb büntetést nem vesszük számításba. Az elmúlt szezontól eltérően idén azt szeretnénk, ha nem csökkenne a játékosok létszáma, így a tippjáték győztese és további helyezettjei az év végén kerülnek kihirdetésre.

Nyeremények:

A nyereményeket illetően hamarosan tájékoztatást küldünk (a lehetséges nyeremények, amelyekben gondolkodunk: könyv, bögre, póló, gokartozás a csapatunk tagjaival, a szezonvégi adásunkban való részvétel). Kis türelmeteket kérjük ezzel kapcsolatban.

Bármilyen a játékkal kapcsolatos észrevételt, megjegyzést szívesen várunk üzenetben Facebook oldalunkon! A tippjáték űrlapja alább található (görgetéshez használjátok a csúszkát) élvezetes és sikeres játékot kívánunk mindenkinek!

Share This