Lewis Hamilton magabiztos előnnyel szerezte meg újabb pole-ját, mellőle meglepetésre Max Verstappen indulhat. Mindkét Ferrari műszaki hiba miatt hátulról kezdheti a versenyt. Az időmérő nagy nyertese Raikkönen és Grosjean, akik a harmadik sorból várhatják a piros lámpák kialvását.

A három szabadedzést a Ferrrari nyerte, azonban mégis Lewis Hamilton rajtolhat az élről a Német Nagydíjon, miután legfőbb riválisainak műszaki problémái adódtak. Vettel turbógondok miatt mért kört sem teljesített, így a mezőny végéről vághat neki a versenynek, míg Leclercnek üzemanyag befecskendezési problémái voltak, csupán a 10. pozícióból küzdheti fel magát. Mindkét Ferrari versenyző idén a hazai pályáján búcsúzott a Q1-ben.

Max Verstappen is problémákkal küszködött a Q2 során, így a lágy keverékű gumikon kénytelen rajtolni, azonban elválasztotta a két Mercedes versenyzőt. Valtteri Bottasnak különösen fájó lehet kikapni bő három tizeddel a csapattársától. Tavaly korán meghosszabbították a szerződését, azonban kérdéses, hogy a vezetőség az állandó páros mellett dönt, vagy a jövő irányába tekint.

A Q1-ben a két Williams kiesése nem okozott meglepetést, Kubica most csak 1 tizeddel maradt el Russeltől. Először búcsúzott viszont a McLarenes Lando Norris, aki feltartotta Albont.

A Q2-ben tovább folytatódott a szoros csata a középmezőny versenyzői között, a 8. és a 13. versenyzőt mindössze 33 ezded választotta el a végén, így különösen fájó lehetett Giovinazzinak, Magnussennek és Ricciardónak, hogy ilyen kevéssel maradtak le a továbbjutástól. Stroll idén először bejutott a Q2-be, azonban gyors körén hibázott, s csak a 15. helyről várhatja a folytatást. A Racing Point fejlesztései azonban beváltak, hiszen a rutinos Perez épphogy bejutott a Q3-ba, majd ott a nyolcadik helyen végzett.

A Q3-ban végül a két Ferraris műszaki hibájának köszönhetően Raikkönen és Grosjean a harmadik sorból várhatja a biztató folytatást, azonban Sainz és Perez sem lesz szomorú a negyedik sor miatt. A Renault-val Hülkenberg csak a 9. helyen zárt. A középmezőny szorosságát jól mutatja, hogy a Q3-ba 5 különböző csapat egy-egy versenyzője jutott tovább.

Pierre Gasly idei legjobb rajtpozícióját könyvelhette el a Red Bull színeiben, azonban utolsó gyors körét törölték, szerencséjére azonban Raikkönen nem előzte meg a végén.

A rajtrácsra pillantva mindenképp izgalmas futamot várok, kérdés, hogy a Ferrarisok meddig tudnak felzárkózni továbbá a Red Bull mennyire lesz veszélyes a Mercedesre, illetve a középmezőny versenyzői pontokra váltják-e kiváló rajthelyeiket.

A Német Nagydíj időmérőjének végeredménye:

  • Facebook

Címlapfotó forrása: Mercedes Twitter

Share This