A 2003-as Silverstone-i verseny nem csupán amiatt marad emlékezetes, mert az idény egyik legkiválóbb versenyét hozta el, hanem egy nagyon kellemetlen incidensre is emlékezhetünk.

 

Cornelius Horan katolikus pap volt, míg nem az egyház pszichiátriai okok miatt ki nem zárta őt. Túlbuzgó és elvakult képviselője volt hivatásának, akinek nem számított sem a saját, sem mások élete, csak és kizárólag az, hogy másra is ráerőltesse a saját hitét és meggyőződését. Így hát fogta magát, és a verseny 11. körében skót szoknyában, „Olvassátok a Bibliát! A Biblia mindig igazat mond!” feliratú transzparenssel a kezében berohant a pályára. Nem is akárhol; a Hangar egyenesben, forgalommal szemben futott a Becketts-kanyar felé, ahol az autók már teli-gázon, közel 280-as tempóval haladtak. És hát ugye ez sem volt elég Isten földi helytartójának, még a pilótákra is ráijesztgetett, tovább súlyosbítva tettét. Horant végül Stephen Green pályamunkás állította meg. Utána eredt, majd ahogy azt kell lerántotta a földre, és a karjánál fogva lehúzta a pályáról vallási fanatikus barátunkat. Horan tettét végül 2 év szabadságvesztéssel jutalmazták a helyi hatóságok. Nem ez volt egyébként Horan egyetlen akciója, hiszen amolyan vallási Jimmy Jump módjára több rendezvényt megzavart, így például a 2004-es Athéni olimpián Vanderlei de Limát a nézők közé lökte, ezzel megfosztva őt a maratoni futás aranyérmétől. De volt olyan nyilatkozata is, melyben Hitlert jó vezetőnek titulálta, ugyanis az embereket Krisztus felé vezette. Ezek után nem csodálkozunk azon, hogy elmegyógyintézetben is kezelték…

 

Az alábbi videóban a jelenet szem, illetve Palik László kiakadásának fültanúja lehetünk. Tegyük hozzá, teljesen érthető a reakciója, ritkán látni ilyen felelőtlen cselekedetet. 

 

Share This