Még két verseny hátravan az idei IndyCar szezonból, de az oválpályás része már most befejeződött – és milyen futammal! A legfőbb döbbenet, hogy a dobogóra ezúttal kizárólag 40+ éves pilóták állhattak fel, ami valamit elárul. Mégpedig, hogy arrafelé nem nyomorítja meg annyira a versenyzéssel járó kötelességek halmaza a versenyzőket, mint az F1-ben. Nem arról van szó ugyanis, hogy az IndyCar olyan gyenge sorozat lenne, hogy még ők is képesek a győzelemre – idén ez hármójuk közül csak egyiküknek sikerült -, hanem az Alonso által is nagyra értékelt felszabadult légkör, az egységes kasztni általi nagyjából egyenlő erőviszonyok és a kevesebb, ráadásul kisebb helyen szétszórt bajnoki forduló miatti kevesebb utazás adhatja ki az esélyt erre a befutóra. Na meg persze a váratlan helyzetek, amikből itt is jócskán kijutott.

Végállomás Nem Megy Tovább különdíj: Scott Dixon (Ha már a motorborítást is leszedik a szerelők, hiába reménykedsz a folytatásban.)
Én Itt Akkor Most Elmennék különdíj: Zack Veach
Tétre Helyre Befutóra különdíj:Josef Newgarden (A kockás zászló előtt pördült meg a bajnoki éllovas, pár pozíciót veszítve is ezzel. Mázlija, hogy Rossi egy komplett pokoljárást mutatott be ezen a versenyen.)
Lélekben Már Otthon Csapatom különdíj: Marcus Ericsson (Előbb a belső íven csúszott meg a svéd egy kis fűnyírást is belevéve a programba, majd később egy wallkiss következett külső íven.)
Helycsere különdíj (megosztott): Takuma Sato és Will Power (Múltkor az ausztrál nyert és a japán esett ki, most pont fordítva. Ráadásul a bajnoki tabellán egymással harcban álló versenyzőkről van szó, mindössze 26 pont választja el őket az 5-6. helyen.)
Kiengedni A Gőzt különdíj: Ed Carpenter (Csapatfőnökként még mindig versenyez, igaz, már csak oválokon. Ez a mostani forduló pedig különösen jól jött ki számára.)
A Széria Folytatódik különdíj: Santino Ferrucci (Remekül ráérzett az oválokra a fiatal versenyző. Lehet, hogy Colton Herta már nyert idén futamot, Ferrucci viszont jóval többször van elöl.)
Jaj Ne különdíj: Ryan Hunter-Reay (A verseny elején megint összeakadt Satóval, ezúttal a japán volt a hármas helyzet közepén, de most mindenki megúszta és mehetett tovább.)
+1: Nem Csak A Pirelli Jó Ebben különdíj: a gumitörmelék-halom a pálya szélén (Sokan emiatt futottak szélesre, csúsztak meg, vagy mentek a falnak.)

Legközelebb Portland fogadja az IndyCar mezőnyét a jövő hétvégén.

Share This