A hétvégi Kínai Nagydíj millenniumi pont volt az F1 1950 óta íródó történelmében, hiszen az 1000. futam került megrendezésre. 

 

Ennek apropóján készítették el az alábbi infógrafikát, melyben figyelemmel követhetjük az egyes csapatok győzelmeinek számát. Jól megfigyelhetőek a bizonyos korok favoritjai is. A sport indulásakor főleg az Alfa Romeo és a Ferrari aratta a győzelmeket, majd a 60′-as években beindult a Lotus, és fej-fej mellett haladtak a Ferrarival, időnként oda-vissza előzgetve egymást. Majd jöttek a 80′-as és 90′-es évek, melyek leginkább a McLaren és a Williams felemelkedését hozták magukkal. Ennek az érának az ezredforduló környékén lassan vége lett, és megkezdődött a Ferrari dominanciája. Mindezt 2010-ben a Red Bull, 2014-től pedig a Mercedes uralkodása váltotta fel.

 

Share This