Nemrég ért véget az F1 Amerikai Nagydíja, ahol LH44 megszerezte hatodik világbajnoki címét. Sorozatban a harmadikat húzta be egyébként, és az ötödiket a gyári Mercedest vezetve.

Magát a mostani futamot egyébként Valtteri Bottas, Hamilton csapattársa nyerte meg, esélyt sem adva másnak, pedig a brit oldalán is nagyon igyekeztek. Mindenesetre azt lefogadnám, hogy a God Save the Queen sok helyen elhangzott “King Lewis” tiszteletére. Ez viszont a Kavicságy, ahol furcsán mennek a dolgok, szóval eme ünneplés is. Még tavaly írtam a most következő szöveget, de azóta se kellett módosítani, hívhatjuk örökzöldnek.

Ja, és különdíjak kedd reggel, de most már tényleg jöjjön a lényeg.

“Zúzunk az élmezőnyben, én meg pár haver
Mindig csak lila szektor, úgy néz ki ennyi kell
Régóta nincs kiút, csak gazdag kisfiúk
Nekem bejön ez a szitu (nekem bejön ez a szitu)

Csak akkor nyomom meg, ha úgy van
És általában úgy van
Mr. Hammertime a pole-ban

És nekem bejön ahogy pattogsz, a sok üzengetés tőled
Ha én vagyok előtted, akkor nyerned sem lesz könnyebb

Hey wannabe, oh szia helló
Addig harcolj amíg pályán az autó
Na figyu már, mondom mi a helyzet
Itt jó lesz majd neked
Csak tudjad, hol a helyed

Felém már régen voltak a fikák kemények
Aki nem világbajnok, az nekem mesélhet
Fülemen versenymérnök, ő tudja mit beszél
„Figyelj, nagyon jó a tempó… Gumit mikor cserélnél?”

Csak akkor nyomom meg, ha úgy van
És általában úgy van
Mr. Hammertime a pole-ban

És nekem bejön ahogy pattogsz, a sok üzengetés tőled
Ha én vagyok előtted, akkor nyerned sem lesz könnyebb

Hey wannabe, oh szia helló
Addig harcolj amíg pályán az autó
Na figyu már, mondom mi a helyzet
Itt jó lesz majd neked
Csak tudjad, hol a helyed

Te is tudod, hogy van
Ha Hamilton felbukkan
Fejhallgatóval a bokszban
Koncentrál éppen, mondta
Itt az L-E-W-I-S
Körben mindenki csak les
Ez a stílus jellegzetes
Autóban meg félelmetes

Hey wannabe, oh szia helló
Addig harcolj amíg pályán az autó
Na figyu már, mondom mi a helyzet
Itt jó lesz majd neked
Csak tudjad, hol a helyed

Hey wannabe, oh szia helló
Addig harcolj amíg pályán az autó
Na figyu már, mondom mi a helyzet
Itt jó lesz majd neked
Csak tudjad, hol a helyed

[kép forrása: Mercedes-AMG F1 Twitter]

Share This