A Shanghai Circuit ezúttal kifejezetten unalmas futamot látott vendégül, valahogy az 1000. versenytől mást vártunk. Viszont az összefoglaló videó, a még élő világbajnokok meghívása és úgy egyáltalán a helyszíni felvezetés igazán méltó volt egyrészt az F1 új arcához, másrészt a jeles alkalomhoz. Képzeljük el, milyen lett volna ez az ezredik, ha még Bernie Ecclestone vezetné a dolgokat – biztos nem ilyen laza és könnyed. A külsőségek biztos ott is a helyükön lettek volna, de úgy érzem, drabálisabb és idegenebb lett volna az ünneplés. Olyasmi, mintha a Liberty egy szalagavatót, az FOM viszont egy ballagást csinált volna ugyanabból, legalábbis hangulatilag.

Az időmérő után még lehetett reménykedni, hiszen Valtteri Bottas ismét az első helyről indulhatott, mellette Hamilton, mögöttük a két Ferrari, szóval jó meccsnek nézhettünk elébe.

  • Facebook

(Egyébként úgy néz ki, Norris speciális fogása a rettenetes stand-up poénok és szóviccek lövöldözése.)

A futamra viszont nem maradt szinte semmi. Pedig a felvezető körön Verstappen és Kubica is megpördült a hideg aszfalton, végül mégsem zavart ez be később.

Jövő hétvégén Azeri Nagydíj!

Share This