Az embernek egyre gyakrabban olyan érzése támad, hogy már a szurkolók sem tudják, hogy pontosan mit akarnak látni. Nézzük meg ezt a Verstappen – Leclerc esetet a saját, magánvéleményem szemüvegén keresztül.

 

 

Amit az F1 és a rajongók elvileg akarnak: nehezen vezethető, vadállat autók és a világ 20 legjobb pilótája, ahogy gladiátorként küzdenek egymással. Valahogy így:

 

 

És a valóság: a valaha volt leggyorsabb autók, de nem nehéz őket vezetni, és minden szarért büntetés jár.

 

  • Facebook

 

Ami az autók vezethetőségét illeti, az igazából a kisebb gond. Teljesen egyértelmű, hogy nem lehetséges olyan autókat gyártani a mai felfogás mentén (értd: nem hajlandóak egyszerűsíteni az F1-es technikán), amivel majd keresztbe csúsznak a kanyarban, mint a 70-80-as évek szörnyetegeivel, vagy teljesen elgyötörve szállnak ki belőle a pilóták. Akkora leszorítóerővel megy ma egy versenyautó, ami 40 éve a komplett rajtrácsnak volt együttvéve. Az elektronikától kezdve a futóművekig minden csillagászati ugrással fejlődött, így az az ötlet, miszerint majd a lóerők növelésével nehezebbé válik vezetni ezeket az gépeket, egyszerűen nonszensz, bullshit. Egyébként látványos a féktávon szitáló autók látványa, ám valljuk be, ez önmagában kevés az izgalmakhoz. Kellene mellé némi csata is. És itt jön a neheze, a fentebb említett ellentét a látni kívánt csatákról.

A helyzet belőlem ambivalens érzéseket vált ki. Felettébb mulatságos és egyben elszomorító is, hogy beszélünk valamiről, majd annak homlokegyenest az ellenkezőjéért ágálunk. Vicces, hogy azt szajkózza mindenki, hogy valódi csatákat akar látni, aztán amikor van egy komolyabb kontakt, akkor a szurkolók döntő hányada azonnal büntetésért kiállt. Nem örülünk, hogy milyen elképesztő harcot látunk, hanem őrjöngünk egy vaskos időbüntetésért. És miközben fejben gladiátorokért sóhajtozunk, valójában fehér kesztyűben, kimért eleganciával igazukért párbajozó úriembereket akarunk. Valahogy úgy, mint ahogy Jókai Mór „Egy magyar nábob” című művében olvasható:

„Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad…..”

  • Facebook

Ilyen párharcokat akar a szurkoló amikor büntetésért kiállt? Kép: Mult-kor.hu

 

Szögezzük le gyorsan; sem a múltkori Vettel büntetéssel, sem számos korábbi esettel nem értek egyet. Az is elképesztő számomra, hogy a tegnapi Verstappen – Leclerc eset okán egyáltalán felmerülhetett a büntetés lehetősége. Hogy Besenyő Pistát idézzem: “Nooooormáááális?” Hogyan jutottunk el odáig, hogy már ennyi sem fér bele? Túl sok mindenért jár büntetés, ez így nincs rendben. Lassan nem pilótákat kell az autókba ültetni, hanem jogászokat, akik betűről betűre a leírtak szerint vezetnek. Sterilen, szenvedélytől és ösztöntől mentesen, ahogyan az le van írva. “Elnézést Uram, ön érkezett hamarabb a kanyarhoz, kérem foglalja el az ideális ívet, én majd szépen lekövetem.” Biztosan rendkívül izgalmas lenne, ugye? Nyilvánvalóan a szabályok azért íródnak, hogy mindenki által érthető módon szabályozzák és keretek közé szorítsák a versenyzést. Nem azzal van baj, hogy léteznek szabályok. Magukkal a regulák milyenségével és azok szellemiségével van gond. Kemény akciókat akar az F1, aztán ha véletlenül kemény akcióra kerülne sor, gyorsan kiosztanak pár büntetést. És ha már szellemiség. Az egységesített alkatrészek ellen a legtöbb szurkoló azzal érvel, hogy az F1-ben mindig is volt fejlesztési verseny, erről szólt. Rendben, akkor tegyük mellé azt is, hogy az F1-ben mindig voltak kőkemény küzdelmek, és attól (is) volt izgalmas. Nem arról beszélnek majd 20-30 év múlva is, hogy Verstappen megadta az egy autónyi helyet és úgy előzte meg Leclercet szépen szabályosan, hanem arról ahogy Senna és Prost szívatták egymást, hogy Schumacher a győzelemért képes vélt aljas dolgokra is, stb. A fentebb linkelt Villeneuve – Arnoux csatáért ma talán 2 versenyes eltiltás járna, holott az F1 egyik legendás csatája volt. Egy kemény és férfias küzdelem, pont olyan, amit elvileg látni szeretnénk. Könnybe lábadt szemmel nosztalgiázunk a régi idők szépségén, a test-test elleni csatákon, a sikító V10-en, aztán amint látunk egy ilyet, a szabálykönyvvel jövünk. Nem feltétlenül kell köcsögnek lenni a pályán, de egy kis pimaszság, furfang és kemény test-test elleni agresszióra igenis szükség van. Ragaszkodunk valamihez a régi korokból, miközben egy szintén ilyen régi, de alapvető dolgot simán kidobunk az ablakon? Így legyenek hát eldöntve a csaták? Persze elképzelhető, hogy az F1 már annyira megváltozott, hogy ez a valóság. Igazából már erről szól az egész, amit pedig én szeretnék látni, annak már örökre leáldozott. Csak akkor most már végérvényesen el kellene dönteni, hogy mit szeretnénk látni és be kellene fejezni az óbégatást. Olyan izgalmas futamokat akarunk, mint a tegnapi, vagy a manapság általános kétórás középszar vonatozást, megspékelve pár borsos büntetéssel, ami miatt lehet majd anyázni a Facebook-on? A döntés alapvetően nem rajtunk áll, nem mi hozzuk a szabályokat és az ítéleteket. De az, hogy miként állunk az egész versenyzéshez, az igenis a mi dolgunk.

Ha magadénak érzed a fenti gondolatokat, szívesen veszem a megosztást. Ha nem értesz velem egyet, kérlek mondd el véleményed a cikk alatt.

Share This