A 2007-es Kanadai Nagydíjon Sato megcsillantott valamit tehetségéből és egy nagyon szép előzést mutatott be Fernando Alonso ellen.

 

A japán pilóta megítélése igencsak felemás az F1-ben mutatott évei alapján. Számos hajmeresztő pillanata mellett azért akadnak szép pillanatok is. Legerősebb szezonja 2004-es, hiszen az Amerikai Nagydíjon a dobogó 3. fokára állhatott fel, valamint több 4-5-6. helyével gyűjtött pontjai révén év végén a 8. helyen végzett. A 2007-es nagydíj nem csak Kubica hatalmas bukásáról emlékezetes. A cikk alapját jelentő előzést Sato már a Super Aguri autójával mutatta be a verseny 67. körében. Nem babra ment számára a játék, hiszen egy sikeres előzés esetén a hatodik helyen intették volna le, ezzel pedig a csapat fennállásának legjobb eredményét szállíthatta volna. A japán pilóta keze végül nem is ingott meg, és sikeresen maga mögé utasította az egész versenyen szenvedő spanyol pilótát. Az eredmény értékét még tovább emeli, hogy Sato csupán a 11. helyre kvalifikált szombaton, így volt honnan előre törnie.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Share This