Több pilóta is nemtetszését fejezte ki az útburkolat minőségével kapcsolatban a Santiago ePrix után, mivel az korántsem volt alkalmas versenyzésre.

Aki volt már verseny után olyan kanyarban, ahol nagy sebességgel mennek el az autók, vagy látott ilyenről képet, annak ismerős lehet ez a látvány: a gumitörmelék a kanyar általában külső ívére, de semmiképp nem az ideális ívre ül ki kis darabokban, ez az a gumi, ami lekopik az abroncsokról, de nem tapad be az aszfalt darabos felületébe. Ez egy teljesen természetes jelenség, és semmi gond nincs vele, verseny után feltakarítják, és senki sem beszél róla többet.

Ezzel szemben a hétvégén nem a gumitörmelék, hanem az aszfalt felső rétege kezdett el leválni a többiről, ami hasonló képet mutat, mivel azt ugyanúgy kisodorják az autók az ívről, annyi különbséggel, hogy az előbbi természetes, ez utóbbi pedig nagyon veszélyes. Az aszfalt felső rétegének leválása azért ad okot aggodalomra, mert a gumik hiába tapadnak meg ezen a rétegen, hogyha ez a réteg az alatta lévőn csúszik tovább. Ennek okán szinte lehetetlen pontosan felmérni a féktávokat, és könnyen súlyos baleset kerekedhet ki a dologból, főleg, hogy az aszfalt mellett betonos rész is volt a pályán.

Szerencsére a legnagyobb szerencsétlenség az volt, hogy Sebastien Buemi tesztelte a gumifalak minőségét, és megállapította, hogy azok, a pályával ellentétben rendben vannak. A versenyen azonban szép számmal voltak apró, és méretesebb lökések, amik nagyban befolyásolták, hogy ki nevet és ki sír az egy óra végén (Bird nevetett, Sims sírt).

A negyedik szezon bajnoka, Jean-Éric Vergne például így vélekedett az esetről:

“Sohasem láttam még ilyet, a feltöredező aszfalt rendkívül veszélyessé tette a körülményeket. Ráadásul az előzés csak koccanások árán volt kivitelezhető. Remélem, változni fog a helyzet”

Az utcai pályák minősége a Forma 1-ben is sokszor jelent problémát, ám ott inkább a por, és az esetlegesen pályára kerülő szemét miatt szokás szidni, mert Charlie Whiting és csapata nem vinné olyan helyre a Forma 1-et, ahol nem adottak a feltételek. Vietnámban például ezért dolgoznak gőzerővel, hogy normális minőségű versenypályát varázsoljanak egy olyan útból, ahol jelenleg tuk-tuk taxik, és tehenek járnak, kelnek. Hiába az anyagiak, Bakuban és Szingapúrban is olyan hullámos az aszfalt, hogy 300-as tempónál már felér egy jobb hullámvasúttal is, vagy Zürichben, ahol villamossínek futottak az egyenesben, és macskaköves volt a boxutca, nem beszélve Monacoról, ahol közvetlenül a kaszinó előtt, egy olyan csatornafedél van, ami miatt el kellett térni a szokásos pályavonaltól, feltéve ha nem akarunk a versenybíróknak némi munkát adni.

  • Facebook

A Toro Rosso éppen a szóban forgó csatornafedél felé tart

Ezek nyilvánvalóan nem olyan problémák, amiket a pénz, idő, akarat trió nem oldana meg, nem olyan kaliberűek, mint a szintén siralmas állapotban lévő Brazil és Mexikói közbiztonság, hogy az Amerikai versenyeket rendre elmossa az eső, vagy hogy nincs hova menteni az autókat az utcai pályákon. Az FIA részéről egy kicsit szigorúbban kellene fellépni, hogy meg lehessen előzni a hasonló helyzetek kialakulását. A Formula E mezőnye Február 16-án Mexikóba látogat, ahol az Autódromo Hermanos Rodríguez kiváló minőségű aszfaltja felüdülés lehet számukra. 

Share This