Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

“Épp várom a tesztem eredményét…” – szurkolói jelentés Melbourneből

Számtalan híresztelés ellenére a Formula 1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj megrendezésre kerül, már csak az a kérdés, hogy mennyire felelősségteljes mindez. A helyszínen tapasztaltakról kérdeztük az éppen ott tartózkodó Krisztiánt: kapokodás, elégtelen tájékoztatás, bizonytalanság. Így állunk 4 nappal a futam előtt.

 

 

FF: Hogy telt a mai napod, elmesélnéd nekünk dióhéjban?

Nagyon kellemes napunk volt, bejártuk a pályát, beszélgethettem néhány versenyzővel, és több csapathoz is ellátogattunk. Napközben érkeztek hírek, hogy a Haas, McLaren és Williams csapatoknál koronavírus gyanúja merült fel néhány alkalmazottnál, és ezt később egy sajtótájékoztatón meg is erősítették. Koronavírus tesztre bárki jelentkezhetett önkéntes alapon, de aki a fenti csapatokkal érintkezésbe került, azoknál ez kötelező volt. Mivel én a McLarennél is vendégeskedtem, így ez számomra is elkerülhetetlen volt. Épp vacsorázni indultam, amikor közölték velem, hogy el kell végeznem a tesztet, majd meglehetősen drasztikusan jelezték, hogy az éjszakát egyedül kell töltenem egy külön szobában.

FF: Pontosan hogy nézett ki a teszt? 

Van egy 4 órás gyors teszt, de amit velem készítettek az egy átfogó vizsgálat volt. Nyálkahártya mintát vettek, és mondták, hogy majd értesítenek az eredményről. Eddig ez még nem történt meg.

FF: Jelen beszélgetésünkkor épp hajnali 3 van helyi idő szerint. Ezek szerint nem tudsz aludni. Félsz az eredménytől?

Nem mondanám. Voltam már maláriás is, szóval nem a betegségtől félek. Aludtam 2 órát, de zavar a tájékoztatás hiánya. Azt érzem, hogy az egész helyszínen kapkodás van, a Liberty pedig kissé felelőtlen. Ez pedig bosszant.

FF: És mi a helyzet a futam előtti eseményekkel?

Minden elmarad. Nem lesz aláírás osztás, sem fotózkodás, ahogy koncertek sem. Elmarad a boxutca bejárás, és a paddockba még a VIP jegyes embereket sem engedik be.

FF: Mi lesz akkor, ha a teszted pozitív lesz?

Akkor karanténba kerülök. Természetesen mindenben együttműködök a helyi hatóságokkal.

FF: Úgy tudom eredetileg a Vietnámi Nagydíjra is mentél volna, de nagy eséllyel az el fog maradni. Mi a terved?

Amennyiben a futamot mégsem halasztják el, akkor sem fogok elutazni Vietnámba. Eredetileg Bahreinbe és további futamokra is mennék, ezeknek a sorsa még ezután dől el. Bár Bahrein most kilőve.

FF: Az biztos, hogy nagy a kavarás, szinte óránként változik a helyzet az adott országokban. Bahreinben nézők nélkül rendezik meg a futamot. Ami kifejezetten nehézzé teszi a dolgot, az a csapattagok beutaztatása, hiszen a fertőzött országokból érkezőket többnyire nem engedik beutazni a célországok.

Így van. Például tudomásom szerint Pierre Gasly barátnőjét sem engedték beutazni Ausztráliába; hiába nem Olaszországban él, de olasz állampolgár.

FF: Utolsó kérdés. Látsz arra esélyt, hogy mégse legyen futam?

Kizártnak tartom. Minden készen áll a pályán és azon kívül is. Ilyen kevéssel a verseny előtt már nem lehet leállítani a dolgokat. Így is hatalmas összegtől fognak elesni a csapatok ebben az évben az esetlegesen kimaradó futamok/nézők miatt.

FF: Köszönjük a válaszokat Krisztián, most már pihenj, és drukkolunk, hogy negatív legyen az eredményed. 

 

Kiemelt fotó: XPB

Kategóriák
Formula 1 Tippjáték

FormulaFanatic.hu – Tippjáték 2020 | Ausztrália

Jó hírünk van a tippjátékok szerelmeseinek, ugyanis 2019-hez hasonlóan idén is játszhattok velünk és tippelhettek az F1-es versenyek végkimenetelére. Tavaly közel kétszázan játszottatok, reméljük idén még többen fogtok. Lássuk miből is áll a játék és mi változott benne tavalyhoz képest.

 

 

A játék rövid ismertetése, a játék célja:

A játék stratégiai jellegű, egy kiadós bevásárláshoz hasonlítható. Minden versenyhétvégén 50 kredit áll minden játékos rendelkezésre, melyből pilótákat lehet vásárolni. Ezt nem muszáj teljes mértékben elkölteni, ugyanakkor nem lehet semmilyen maradékot átvinni a következő fordulóra. A pole és a leggyorsabb kör egyaránt 5-5 pontot ér. Ezt külön nem kell megtippelni, csak jól kell versenyzőt vásárolni. A vb-éllovas versenyző ára drága, ugyanakkor ha ő szerzi meg a pole-t és ő futja meg a leggyorsabb kört, akkor 35 pontot nyerhet vele az ember. Nemcsak nyerni, de veszíteni is lehet, hiszen ha a megvásárolt pilóta kiesik a versenyből annyi pont kerül levonásra, amennyi a versenyző értéke megszorozva a szorzóval. Akkor a legnagyobb a veszteség, ha a vb-éllovas versenyző esik ki (-25 kredit), legjobb esetben -5,5 kredit (15. helyezett). Az űrlapon minden hétvégén a világbajnokság sorrendjének megfelelően alakul a versenyzők értéke, a szorzók illetve a kiesések esetén a levonandó értékek az egész szezon folyamán állandók maradnak.

Az ausztrál forduló esetén az előző év konstruktőri bajnokságát vettük alapul, így a Mercedes párosa áll az 1-2. helyen, míg a tavaly nem versenyző Esteben Ocon a 10. a listán.

A versenyzők értéke és az oddsok:

Vb-helyezés Kredit Szorzó Kiesés esetén levonás Vb-helyezés Kredit Szorzó Kiesés esetén levonás
1 25 1 -25 11 5 3,5 -17,5
2 20 1 -20 12 4 4 -16
3 16 1 -16 13 3 4,5 -13,5
4 13 1 -13 14 2 5 -10
5 11 1 -11 15 1 5,5 -5,5
6 10 1 -10 16 1 6 -6
7 9 1,5 -13,5 17 1 6,5 -6,5
8 8 2 -16 18 1 7 -7
9 7 2,5 -17,5 19 1 7,5 -7,5
10 6 3 -18 20 1 8 -8

 

Mint az látható, a világbajnokág 10. helyezettjét 6 kreditért lehet megvenni, az odds-a (szorzó) pedig 3. Vagyis, ha ez a pilóta megnyeri a versenyt, akkor az általa szerzett 25 pont megháromszorozódik, így a játékos 75 ponttal gazdagodott, miközben csak 6 kreditet költött el az adott pilótára. Azonban, ha ez a pilóta kiesik, akkor a kredit értékét megszorozzuk az odds-al, így 18 pontot levonunk a játékostól.

A játék menete:

Minden versenyhétvége előtt néhány nappal kerül meghirdetésre az aktuális tippjáték. A játékra a további nehezítés érdekében a harmadik szabadedzés kezdetéig várjuk a tippeket. Az űrlap helyes kitöltésével (név, maximum 50 kredit, játék elfogadása) nevez a játékos az adott fordulóra. Az eredmények a verseny utáni napokban kerülnek kiértékelésre és közzétételre.

A tippjáték kiértékelésekor minden esetben a pályán elért eredményeket vesszük figyelembe, az utólagos kizárás, időbüntetés nem befolyásolja az értékelést. Az időmérő esetén minden esetben a pole-t megszerző versenyző ér 5 kreditet, a rajtbüntetéseket nem vesszük számításba, kivéve, ha az adott versenyző szabálytalanul érte el a gyors körét és időeredményét törölték. A versenyek esetén, aki a futam közben kap például 5 másodpercet és a futam végeredményében kerül ez feltüntetésre, akkor a büntetés utáni helyezése kerül beszámításra, vagyis, ha a büntetésnek köszönhetően kicsúszik a pontzónából, akkor 0 pontot ér a versenyző az aktuális fordulóban. Kiesett versenyzőnek az számít, aki nem szerepel rangsoroltan a futam végeredményében, vagyis nem teljesítette a versenytáv legalább 90%-át.

Nyeremények:

A nyereményeket illetően díjazzuk egyrészt a szezon során az összes fordulóban tippet leadó legtöbb pontot elérő játékost, valamint mindenkinek átlagoljuk a legjobb 7 versenyeredményét (aki később csatlakozik, vagy elfelejt néhányszor tippelni annak is legyen esélye) és a három legnagyobb átlagpontszámú játékost díjazzuk. Holtverseny esetén a többszöri játék illetve a fordulókban elért magasabb összpontszám dönt a sorrendről. A nyeremények tekintetében az már biztos, hogy névre szóló, gravírozott serlegek kerülnek kiosztásra, de mérlegeljük még további nyeremények kiosztásának lehetőségét is. Erről a későbbiekben mindenképp beszámolunk.

Bármilyen a játékkal kapcsolatos észrevételt, megjegyzést szívesen várunk üzenetben Facebook oldalunkon! A tippjáték űrlapja alább található (görgetéshez használjátok a csúszkát) élvezetes és sikeres játékot kívánunk mindenkinek!

 

Kategóriák
Kavicságy

F1 Ausztrál Nagydíj különdíjak

Március közepe? Pipa. Albert Park? Pipa. F1? Pipa. Izgalmak? Nos…

Az a helyzet, hogy ezen a pályán nehezen jön össze a mezőny mostanában. Minden szabályváltozás után azt várjuk, hogy ez változzon és a fülünkön folyjon ki a gyönyörűség, az utóbbi években ez viszont valahogy nem akar összejönni. Most már a közelség lassan összejön, de az előzések még hiányoznak. Nem baj, ez még csak az első futam volt, és tulajdonképpen történtek események most is. Legalábbis egy csokornyi különdíjra való mindenképpen.

Ahol A Szükség Ott A Segítség különdíj: Carlos Sainz
Seb Jelenleg Fontosabb Nálad különdíj: Charles Leclerc
És Még Számlát Se Kaptam különdíj: Romain Grosjean
Nesze Neked Visszatérés különdíj: Robert Kubica
Körzete A Versenypálya Tempója Halálos különdíj: Valtteri Bottas
Én Akkor Itt Az Elején Kiszállnék Köszönöm különdíj: Lando Norris
Hűbele különdíj: Daniel Ricciardo
Lám Lám különdíj: Lance Stroll
+1: Törzsfejlődés különdíj: Honda. Most már kimondható, hogy a japán gyártó egy szinten van a Renault-val, de ha Newey kasztniját és Verstappen tempóját is hozzáadjuk, a Ferrarin is túltesz. Nem műveltek semmi galibát ezúttal a blokkok, mind a 4 végigdolgozta a futamot, közben az egyik McLaren-Renault viszont füstölve állt ki a verseny első felében. És persze ott van a tény, hogy a második turbókorszak első Honda-dobogóját nem Alonso szerezte – bármennyire is szerette volna minden érintett -, hanem Mad Max pár évvel később, erőből átfűzve magát a két gyári Ferrarin.

Jövő hétvégén jön a Formula 1 történetének 999. futama, Bahreinből.

Kategóriák
Formula 1

Bottas nem kegyelmezett, magabiztosan húzta be az Ausztrál Nagydíjat

Ma, 6:10 perckor kialudtak a piros lámpák a melbourni Albert Parkban, elrajtolt a Száguldó Cirkusz mezőnye a 70. szezon első futamán. Az élről Lewis Hamilton vághatott neki az 58 körös versenynek. Mellőle csapattársa Bottas indulhatott, akit a Vettel, Verstappen, Leclerc trió követett.

Remek rajtot fogott Bottas, azonnal megelőzte Hamiltont. Fotó: F1.com

A rajtot követően Bottas, csapattársát megelőzve az élre állt, a Mercedesek mögötti négy pozícióban nem történt változás. Hülkenberg Norrist, Perezt és Raikönnent maga mögé utasítva feljött a 8. helyre. Csapattársának Daniel Ricciardonak már nem sikerült ilyen jól a start. A célegyenesben a pályát elhagyva egy buckában elakadt az első szárnya, ami ennek következtében leszakadt az orrkúpról. Egy pár kanyarral később a lengyel Robert Kubica is hasonló sorsra jutott. Stroll is javított három pozíciót a rajthoz képest, ezzel felzárkózott a tizenharmadik helyre, csapattársa Perez mögé, akinek a kanadaival ellentétben nem sikerült túl fényesen a rajtja.

Az elkövetkező pár kört a középcsapatok kakaskodása követte, illetve Bottas rendre dobálta a leggyorsabb köröket. A két ezüstnyíl szépen lassan próbált ellépni a Maranellóiaktól. Leclercnek a nyolcadik körben elkövetett hibája miatt megduplázódott a lemaradása az előtte autózó Verstappenhez képest.

Az év első motorhibáját a Renault könyvelhette el, aminek Sainz a legkevésbé sem örült. Fotó: F1.com

A tizenegyedik körben mai nap elsőként Carlos Sainz fejezte be a versenyt, miután a harmadik szektorban kigyulladt a McLaren Renault. A 14. körben megkezdődtek a a kerékcserék, Hülkenberg vezetésével. Őt követte Vettel, nehogy Verstappenék eléjük vágjanak, majd Hamilton is megérkezett a bokszba a következő körben. Grosjeannak ismét gondja akadt a bal első kerékkel, akárcsak tavaly, de végül a szerelők megoldották és folytatni tudta a versenyt. A 20. körben Magnussennek sikerült belekergetnie Antonio Giovinazzit egy kisebb hibába, ezért az olasz a kilencedik helyről visszaesett a tizenharmadikra Érdekes eset állt fent, mivel a friss közepes gumikon autózó Vettel és Hamilton gyengébb köridőket autózott mint a kopott lágyakat használó Verstappen vagy Bottas. A 23. körben a Mercedes finn pilótájat is kihívták a bokszba, közepes keverékű abroncsokkal tért vissza. Az élről legkésőbb a holland állt ki a friss gumikért a huszonötödik körben, aminek következtében visszakerült Vettel és Hamilton mögé. Az élcsapatok közül utolsó előttiként a Ferrari monacói pilótája kapott friss, érdekes mód kemény keverékű Pirelliket. A 31. körben Verstappen megelőzte Vettelt a második DRS zónában.

Verstappen olyan könnyen előzte meg Vettelt, mintha kék zászlót lengettek volna a németnek. Fotó: F1.com

Ebben a körben felpörögtek az események. Grosjean Haas Ferrariján tavalyhoz hasonlóan idén sem sikerült megfelelően rögzíteni az egyik kereket, így a hazaiak kedvence Daniel Ricciardo mellett neki is fel kellett adnia a futamot. A 37. körben a mezőnyből utolsóként Pierre Gasly is friss abroncsokat kapott. Ugyanebben a körben Az orosz Daniel Kvyat megpróbált bevetődni Lance Stroll mellé a második DRS zónát követő kanyarban, azonban túl nagy tempót próbált meg átvinni, így a kavicságyban találta magát.

Kvyat nagy elánnal versenyzett, azonban Strollal nem tudott mit kezdeni. Fotó: F1.com

Kezdhette újra a felzárkózást a 9. helyért vívott csatában. A következő körökben az élmezőnyben Leclerc rohamosan közeledett a csapattársához, Verstappen tartotta a másfél másodperces távolságot Hamiltontól, míg nem a 49 körben el nem hibázta az elő kanyart, ezáltal eldobva 2 másodpercet. Bottas magányosan autózott az élen 25-26 másodperces előnnyel. A középmezőnyben már nagyobb izgalmak voltak. 6-11. helyig minden pilóta 2 másodpercen belül volt az előtte lévőhöz. Gaslynak sikerült az 51 körben megelőznie Kvyatot akit már a 37. kör óta üldözött. Négy körrel később azonban Kvyat visszaszerezte az egy pontot érő 10. pozíciót. Max Verstappennek sikerült felzárkóznia Lewis Hamiltonra azonban az előznie nem sikerült. Valteri Bottas a 2. helyről indulva megnyeri az Ausztrál Nagydíjat 21 másodperces előnnyel Lewis Hamilton előtt. A 3. helyen Max Verstappen végzett. A két Ferrari a 4. illetve az 5. helyen ért célba. Az 1 extra pontot a futamgyőztes finn kapta a leggyorsabb köréért.

Összességében jó futam volt, az Albert Park hírnevéhez hűen nem ajándékozott meg bennünket túl sok előzéssel. Mélyre menő következtetéseket egyenlőre nem kell levonni, de jó látni, hogy a RedBull a Honda erőforrással megérkezni látszik a az elmúlt év top csapatainak szintjére. Sajnos a Williams hatalmas lemaradásban van, talán a jövőbeli fejlesztéseik javítanak a helyzetükön.

A 7. helyig mindenki kört kapott. Fotó: F1.com
Kategóriák
Formula 1

Melbourne-i kisokos: rókák és mocsár az utcai pályán

Tudtátok, hogy Canberra a rókák fővárosa? És azt, hogy az Albert Park helyén régen mocsár volt? Összeszedtünk néhány érdekességet a Melbourne-i pályáról.

 

Ausztrál Nagydíj mindössze 1985-óta képezi a hivatalos F1-es naptár részét. Az első 11 évben Adelaide szolgált otthonul, az akkor még szezonzáró futamoknak. 1996-tól viszont a már a Melbourne-i Albert Parkból rajtol el a Száguldó Cirkusz mezőnye a szezonnyitó nagydíjon. A 19. század elején Melbourne volt Ausztrália fővárosa, mára ezt a szerepet átvette tőle Canberra, azonban a rókák fővárosa címet máig birtokolja a város. Egyes felmérések szerint az egy négyzetkilométerre jutó rókák száma 6 és 23 közé esik a központi területeken, többek között a rengeteg zöld övezetnek köszönhetően.

Kapcsolódó kép

Az Economist Intelligence Unit 2011-től 2017-ig zsinórban hétszer választotta meg a legélhetőbb városnak. Melbourne egy ilyen üde zöld színfoltja az Albert Park is. Nevét Viktória királynő férjéről, Albert hercegről kapta. Helyét lagúnák, ingoványok borították az 1800-as évekbeli lecsapolás előtt. A közepén található mesterséges tó körüli utcai pálya 5303 méter, a bokszutca 280,3 méter hosszú. Száz százalékban hétköznapi használatban lévő útszakaszokból, parkolókból alakították ki a vonalvezetést, noha ezt nehéz lenne bejárni turistaként abban a kilenc hónapban amíg nem a motorsport legjobbjai uralják a területet. Három hónapig el vannak zárva a forgalom elől az érintett szakaszok.

Hétköznapokon a pálya nem autózható teljes egészében körbe, mivel a 3 és a 9 kanyar a parkolóként üzemelnek. Az útszakasz nagy részén 40 Km/h-ás sebességkorlátozás van érvényben (némely rövid, egyenes szakaszokon ez a határ 50 km/h). Az Albert parki versenypálya több versenyszériának szolgál az otthonául a Forma-1-en kívül pl.: Supercars Championship, Ferrari Challenge Asia-Pacific, Australian Formula 4 Championship. Sajnálatos módon az évek során itt is történt halálos kimenetelű tragédia, mint sok más helyszínen a Forma-1 történetében. 2001-ben Jacques Villeneuve autójáról leszakadó gumiabroncs talált el egy pályamunkást, Graham Beveridge-t, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ausztrál nagydíjak történetének legnagyobb baleseteit egyébként ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

Roncsderbi: a 10 legnagyobb baleset az ausztrál nagydíjon

A pályán futott abszolút körrekord az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton nevéhez fűződik 2018-ból, mikor is 1:21:164 idővel megszerezte a pole pozíciót. A pálya egyébként – lévén közúti forgalomban használatos – nagyon alacsony tapadással rendelkezik, így nagy leszorítóerővel mennek a csapatok.

Kategóriák
Formula 1

Roncsderbi: a 10 legnagyobb baleset az ausztrál nagydíjon

Közeledve az ausztrál nagydíjhoz úgy gondoltuk, hogy elindítunk egy cikk sorozatot, melyben az éppen aktuális versenyhelyszínen történt balesetekből összeállítunk egy 10-es listát. A lista végén pedig egy szavazást helyeztünk el, ahol eldönthetitek, hogy szerintetek melyik volt a legnagyobb baleset. Lássuk hát a listát, melyet időrendi sorrendben láttok. Néhány videó megtekintéséhez át kell kattintani a YouTube-ra.

Mika Häkkinen | 1995 | Adelaide

Az 1995-ös szezonzáró ausztrál nagydíjon sok mindenért nem lehetett izgulni, hiszen addigra már bajnokká avatták Michael Schumachert. Az időmérő edzésen Mika Häkkinen épp gyors körön volt, ám amikor a 10-es kanyart készült bevenni, McLarenje közel 250 Km/h-s sebességnél hirtelen kitört, majd a rázókövön megpattanva megpördült és elementáris erővel a falba csapódott. Esélye sem volt közbeavatkozni, a csattanáskor pedig a teste akár egy rongybaba, balra-jobbra rázkódott. Az edzést azonnal piros zászlóval leintették, és az orvosi stáb a helyszínre sietett. Mivel Mika nem mozdult – és még élénken élt mindenkiben az 1994-es imolai nagydíj –  mindenki attól tartott, hogy halálos baleset történt. A helyzetet súlyosbította, hogy az eszméletvesztés mellett Mika még a nyelvét is lenyelte, így azonnali életmentő beavatkozásra volt szükség; a pálya szélén gégemetszést végeztek el rajta, majd az Adelaide-i Királyi Kórházba szállították. Itt az intenzív osztályon kezelték és agyrázkódást állapítottak meg nála, ezen felül az egyik fülére elvesztette a hallását. Végül már szombaton magához tért és néhány hét alatt meggyógyult.
Mint később kiderült, Häkkinen gumiját egy idegen tárgy kivágta, ezért vált irányíthatatlanná az autó. A becsapódáskor 192 km/h-s sebességgel haladt, számítások szerint 150 G-s erőhatás érte őt. Ez volt az utolsó Ausztrál Nagydíj, amelyet Adelaide-ben rendeztek meg.

Martin Brundle |1996 | Melbourne

A 19. helyről indult Jordanével Martin Brundle, ám a hármas kanyar féktávján belerohant az előtte épp koccanó Coulthard-Herbert duóba. Az ütközés következtében autója a levegőbe repült, többször átfordult tengelye körül, végül a bukótérbe csapódott és kettétört. Bár az ütközés hatalmas volt, Brundle karcolás nélkül megúszta és gyorsan elhagyta a roncsot. Az esetre így emlékezett:

„Kétség sem férhet hozzá, néhány évvel korábban halott ember lettem volna…”

Michael Schumacher | 2000 | Melbourne

Schumacher a 2000-es évet egyből balesettel kezdte; a második szabadedzésen a 14-es kanyarban kisodródott, és alaposan összetörte autójának bal oldalát. Bár a kezdés balszerencsés volt, a folytatás annál szebb, hiszen végül rajt-cél győzelmet ünnepelhetett.

Jacques Villenueve & Ralf Schumacher | 2001 | Melbourne

Az ötödik körben Ralf Schumacher és Jacques Villeneuve autója a pálya leggyorsabb pontján összeért, az előzni próbáló kanadai autója közel 300 Km/h-s tempónál a levegőbe emelkedett, a védőkerítésnek csapódott, majd a kavicságyban állt meg. Villeneuve sértetlenül szállt ki autójából, s a szintén kicsúszó német versenyzőnek sem történt baja. Azonban a BAR-Honda egyik leszakadt kereke eltalálta Graham Beveridge pályabírót, akit azonnal kórházba szállítottak, ám az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Villenueve így nyilatkozott a balesetről:

“Az egyenes végén megpróbáltam megelőzni a Williamset, nagyon későn fékeztem, de azt hiszem, rossz oldalt választottam, nem kívülről kellett volna kísérleteznem. Nem haragudhatok Ralfra, ő nem hibázott, versenybaleset volt.”

Michael Schumacher | 2001 | Melbourne

A német pilóta két perccel a tréning vége előtt, úgy 200-as tempónál elvesztette uralmát a gépe fölött, lecsúszott az aszfaltról, majd a levegőbe emelkedve kétszer megfordult a tengelye körül s a kavicságyban – szerencsére négy kerekén – landolt. Schumacher így látta az esetet:

“Nagy sebességgel érkeztem a negyedik kanyarhoz, ahol sárga zászlós figyelmeztetést pillantottam meg. Mivel azonban a következő fordulóban semmi veszélyeset nem tapasztaltam, újra gyorsítani kezdtem. A hatodik kanyarban újra feltűntek a zászlók, ezért keményen a fékre léptem, mert arra gondoltam, talán baleset történt előttem. A kerekeim azonban leblokkoltak, s elment a kocsi fara. Lecsúsztam a pályáról, s a fű és a kavicságy közötti szintkülönbség miatt a kocsi megdobódott, és a levegőbe emelkedett.”

Ralf Schumacher | 2002 | Melbourne

A rajtot követően Rubens Barrichello (Ferrari) elkezd cikázni, Ralf pedig a kiváló rajtját követően talán túl agresszíven támadt, aminek következtében Ralf nekiütközött a Ferrarinak, Williamse pedig szabályosan elrepült.  minek következtében a kis Schumi irányt vesz az ég felé. A végeredmény tömegbaleset, összesen nyolcan estek ki. Barrichello nem kapott büntetést. 

David Coulthard & Alexander Wurz | 2007 | Melbourne

Coultard nagy magabiztossággal igyekezett túljutni Wurzon, ám a hármas kanyarban elmérte a dolgot, és ugratott egyet a Williamsen, veszélyes közelségbe kerülve Wurz fejéhez. Szerencsére egyiküknek sem esett baja.

Timo Glock | 2008 | Melbourne

2007 GP2 bajnoka a Toyota csapatával mutatkozhatott be az F1-ben, és rögtön az első versenye emlékezetes maradt. A verseny 43. körében szélesen vette a 12-es kanyart, és a kavicságy melletti bukkanón megpattanva autója a levegőbe repült, majd visszacsapódott az aszfaltra és pörögni kezdett. Glock egy erős hátfájással megúszta az esetet.

Kamui Kobayashi & Nico Hülkenberg & Sebastien Buemi | 2010 | Melbourne

A futam első körében Kobayashi elhagyta Sauberje első szárnyát, majd a hatos kanyar előtt, a jobb oldali korlátnak csapódott. Miközben autója irányíthatatlanul – alig lassulva – haladt tovább, telibe trafálta az éppen kanyarodó Hülkenberg-Buemi-párost. Nagy szerencse, hogy egyiküknek sem esett baja.

Fernando Alonso & Esteban Gutiérrez | 2016 | Melbourne

Alonso rögtön egy hatalmas balesettel kezdte a 2016-os idényét, ugyanis az ausztrál nagydíj 17. körében a hármas kanyarban hátulról ráfutott Esteban Gutierrez Haasára, a betonfalnak csapódott, majd a kavicságy szélén megpattanva többször is átfordult a levegőben, mielőtt a McLaren roncsa végre megállt. Szinte felfoghatatlan, hogy ebből mindössze zúzódásokkal és hátfájással kiszállt Alonso. Az esetről így nyilatkozott:

“Mindenre emlékszem. Sajnos – bárcsak elfelejthetném! De pontosan tudtam, mi történik, sokkal lassabbnak tűnt, mint kívülről látszhatott. Repültem, repültem, láttam az eget, a földet, megint az eget, aztán már nem tudtam, merre vagyok. Amikor megállt az autó, láttam egy kis helyet, ahol kimászhattam, gyorsan ki is jöttem, hogy anyukám, aki a tévében nézi a versenyt, megnyugodhasson.” 

[forminator_poll id=”1105″]