Kategóriák
Formula 2

Matsushita idei első sikere az F2-ben Spielbergben!

A Carlin csapat japán versenyzője, Nobuharu Matsushita nyerte az F2 főversenyét a Red Bull Ringen. Az élről rajtoló vb-éllovas Nyck de Vries csupán a harmadik lett, azonban így is növelte előnyét az összetettben Latifivel és Aitkennel szemben.

A vb-éllovas Nyck de Vries valamint az elmúlt két sprintversenyen győzelmet arató Anthoine Hubert várta az első sorból a piros lámpák kialvását. A felvezető kör megkezdésekor a rajtrácson ragadt Mick Schumacher, aki az előző hétvégén is igen balszerencsés volt. A startnál mindenki szépen eljött, Hubert csak pár körig tudta tartani Zhou-t illetve Ghiottót.

Zhou alatt majdnem megállt az autó, így kisebb csoda, hogy a pontszerző hatodik helyen végzett. A leginkább peches mégis a hatodik helyről startoló, a 24. szülinapját ma ünneplő Latifi volt, akinek nekiütközött a csapattársa, Sette Camara. A brazil versenyző 5 másodperces büntetést kapott, így a hajrában hiába előzte meg Hubert-t és de Vries-t csupán mögöttük az 5. helyen rangsorolták.

Nyck de Vries magabiztosan vezetett, a kerékcseréket követően rövid ideig Gelael majd Mazepin állt az élre más stratégiájuknak köszönhetően. A futam hajrájában a holland versenyző gumiproblémákkal küzdött, így Matsushita és Ghiotto is elment mellette. Szerencséjére a világbajnokság szempontjából így is sok pontot hozott a 9. helyen záró Latifin valamint a 10. Aitkenen.

A holnapi futam kapcsán a legboldogabb mindenképp a csupán 15. helyről startoló, de nyolcadikként célba érő Jordan King lehet, aki a pole-ból kezdheti meg a sprintversenyt.

Matsushita idei első győzelmét aratta, az éllovas Nyck de Vries harmadik helyével is tovább növelte előnyét Latifivel szemben.

Az F2-es osztrák főverseny pontszerzői:
1. Matsushita
2. Ghiotto
3. de Vries
4. Hubert
5. Sette Camara
6. Zhou
7. Deletraz
8. King
9. Latifi
10. Aitken

Képek forrása: F2 Twitter

 

Kategóriák
Formula 2

Teljessé vált az F2 2019-es mezőnye, íme a névsor

Csupán az MP Motorsport és a Campos Racing volt adós pilóta párosuk bejelentésével, ám most már náluk is minden a helyére került. Lássuk, hogy kik versenyeznek idén az F1 előszobájában.

 

Ha a számokat nézzük, akkor röviden így foglalhatjuk össze a télen történteket. 7 pilóta váltott csapatot, 9 újoncot köszönthetünk, van 2 visszatérőnk és 8 távozó. Elbúcsúzhatunk a Russian Time csapattól és egyúttal köszönthetjük az UNI-Virtuosit. Nézzük meg kicsit bővebben is a változásokat. 

 

Carlin

Konstruktőri bajnoki címet ünnepelhetett 2018-ban a Carlin, amihez Lando Norris 219, Sergio Sette Camara pedig 164 ponttal járult hozzá.  Norris feljebb lépett az F1-be a McLaren csapatához, Sette Camara pedig csapatot váltott és a DAMS pilótájaként 2019-ben is az F2-ben marad. Helyüket Nobuharu Matsushita és Louis Delétraz veszik át. Előbbi visszatérőnek számít a sorozatban, ugyanis 2017-ben az ART Grand Prixnél versenyzett, majd tett egy 1 éves kitérőt a Japán Super Formulába. Delétraz harmadik évét kezdi az F2-ben, most a Charouz-tól igazolt a bajnoki címvédő csapathoz.

DAMS

A csapat tavaly csak a 3. helyet tudta megszerezni összetettben. Ennek pilótáik felemás szereplése az oka, ugyanis míg Alexander Albon 212 ponttal a bajnokság 2. helyén végzett, addig csapattársa Nicolas Latifi csupán 91 egységet gyűjtött és 9. lett. Albon erre az évre feljebb léphetett a király kategóriába, méghozzá a Toro Rosso csapatához. Latifi maradt a csapatnál, Albon helyét pedig a Carlintól érkező Sergio Sette Camara veszi át. 

ART Grand Prix

Második helyen zárt tavaly az ART, méghozzá a Jack Aitken – George Russell párossal. Az első hely aligha múlott Russellen, aki magabiztosan húzta be a VB címet 287 pontjával, miközben Aitken alig 63 pont dobott be a közösbe. A csapat teljesen új kettőssel indul, ugyanis Russel az F1-es Williams csapatába igazolt, míg Aitken a Campos Racing alakulatához ment. Helyüket a Nikita Mazepin – Nyck de Vries páros veszi át. Mazepin tavaly a GP3 második helyén zárt, de Vries pedig a negyedik lett Albon mögött a Prema pilótájaként. 

UNI-Virtuosi Racing

A csapat újoncnak számít, ugyanis a távozó, 2018-ban konstruktőri 4. helyezett Russian Time okozta rést tömik be. Pilóta fronton egy újonc és egy tapasztalt felállást követnek. Guanyu Zhou a Ferrari Akadémia tagjaként érkezik, míg Ghiotto a Campostól érkezett. 

PREMA Racing

5. helyével vélhetően nem volt túl elégedett a Prema, 2019-ben azonban ennél nagyobb célokat tűzhetnek ki. Sean Gelael maradt a csapatnál, a távozó de Vries helyét pedig az újdonsült F3-as bajnok, Mick Schumacher foglalja el. Schumacherrel szemben hatalmas elvárásokat tartanak, egyértelműen az F1-be jutása a minimálisan elvárt cél. 

Sauber Junior Team by Charouz

A Charouz csapatból erre az évre Sauber Junior Team lett, miután a Sauber F1-es csapatát átnevezték Alfa Romeo Racingre. Így a név nem tűnt el teljesen és létesítettek egy hivatalos nevelő programot. Párosuk Callum Illiot és Juan Manuel Correa, mindketten a GP3-ból érkeztek.

MP Motorsport

Legutoljára ők jelentették be párosukat, szintén új pilótákkal indulnak, miután Ralp Boschung a Trident, Dorian Boccolacci pedig a Campos csapatához igazolt. A megüresedett helyekre a szériába visszatérő Jordan King és a teljesen újoncnak számító indiai – ám de holland licensszel induló – Mahaveer Raghunathan érkezett. 

Campos Racing

A csapat összes tavalyi pilótája távozott. Az összes versenyen rajthoz álló Ghiotto az UNI-Virtuosi csapathoz ment, míg Merhi és Nissany elhagyta a szériát. 2019-től a Boccolacci – Aitken duóval küzdenek majd a jobb helyekért. 

BWT – Arden

Nagyon érdekes a BWT idei párosa. Miután Maximilian Günther a Formula-E-be, Fukuzumi Nirei pedig a Super Formulába távozott, szükség volt két új pilótára. Az Arden választása a friss GP3 bajnok Anthoine Hubert-re, valamint Tatiana Calderónra esett. Tatiana nem mellesleg a széria történetének első női pilótája lett így.

Trident

Nem mondhatni, hogy eseményektől mentes évet zárt volna tavaly a Trident. Év közben menesztették a pályán mutatott elfogadhatatlan viselkedése  miatt Santino Ferrucci-t, helyét Alessio Lorandi vette át az év hátralevő részére. 2019-re azonban sem Lorandi, sem a tavaly teljes évet futó Maini nem maradt. Újoncként érkezett azonban – többekhez hasonlóan – a GP3-ból Giuliano Alesi, valamint Ralp Boschung az MP Motorsporttól.

 

Teljes az F2 idei mezőnye. Kép: FIA F2