Kategóriák
Kavicságy Összes

Fizikailag mindenütt, virtuálisan helyben – The Race All-star E-sports Battle, Nürburgring

Szomorú időket élünk mostanság. Egy új, nagyon agresszív légúti megbetegedés tartja rettegésben a világot, amely erre úgy reagált, hogy minden olyan eseményt, amely nagyobb, akár nemzetközi érdeklődésre tarthat számot, törölt vagy elnapolt. Nem kivétel ez alól a motorsport sem, semmi nem lesz idén tavasszal. Se F1, se IndyCar, se NASCAR, se WTCR, semmi.

De van remény. Ha a fizikai összecsapás kiesett a képből, még mindig ott a digitális tér – erre a lehetőségre pedig a Torque eSports csapott le talán elsőnek. Az rFactor 2 királyai mellett számos főállású autóversenyző is elfogadta a meghívást, utóbbiak közül a legnagyobb név kétségkívül az F1 valaha volt legfiatalabban debütált versenyzője, a szimulátorozást egyébként sem megvető Max Verstappen volt. Az európai stílusú formulaautózást rajta kívül Maximilian Günther, Neel Jani, Dani Juncadella és Antonio Felix da Costa képviselte. (Billy Monger végül nem ért rá.) Amerikából is csatlakoztak néhányan a kezdeményezéshez – Felix Rosenqvist, Colton Herta, Ed Jones és Eduardo Barrichello az IndyCar kedvelőinek lehet ismerős. A nevezési listán szerepelt még Simon Pagenaud is, de ő végül nem lépett pályára, ott volt viszont Juan Pablo Montoya kisfiával, Sebastiannal együtt. A kihívók pedig, ahogy említettem fentebb, a szimulátorozás nagymenői voltak. Csupa olyan név, amely konzervatív motorsport-szurkolónak semmit nem mond – Jernej Simoncic, Rudy van Buren, Bono Huis, Lucas Blakeley…

A pálya kilétét a verseny napjáig titokban tartották, végül az élő közvetítés elején derült ki, hogy a Nürburgring GP-vonalvezetése lett a befutó. Minden pilóta 2012-es specifikációjú (“kacsacsőrű”) F1-es autót kapott kézhez, a beállításokat nem módosíthatták. A 22 fokos aszfalt és a közepes keverékű gumik miatt nagyon könnyű volt megcsúszni, ezt rengetegen demonstrálták is. Maga az esemény pedig 4 szakaszból állt: az első két menetben 13-13 pilóta állt rajthoz és a legjobb 8-8 jutott tovább, a harmadikban pedig (ahová szombaton lehetett bekerülni a program segítségével) 20-ból 8. Egyetlen mért kör jutott mindenkinek, majd az így kialakult sorrendben vághattak neki a 8 körös versenynek. A döntőben a mezőnyhöz hasonlóan a versenytáv is megnőtt, az a futam 12 körös volt.

Az első menetben Verstappen hozta a tőle várhatót és leiskolázott mindenkit, a második helyezett Günther már több mint 6 másodpercet kapott tőle a célban, a harmadik Herta pedig még többet. A mezőny negatív meglepetése mindenképpen a két Montoya teljesítménye volt: Sebastiant kikergette Jani a verseny közepe táján a hajtű bukóterébe, Juan Pablo pedig egyáltalán nem találta a tempót, messze mindenki mögött fejezte be a versenyt. A második kör sztárja van Buren volt, aki a McLaren “The World’s Fastest Gamer” nevű esport-válogatóját nyerte meg pár éve, és most sem okozott csalódást – magabiztosan győzte le Jarl Teient és Bono Huist. Itt már a főállásúaknak erősen kapaszkodniuk kellett, mind Jones, mind Barrichello a továbbjutó mezőny hátsó felében foglalt helyet.

A harmadik selejtezőben magyarnak is drukkolhattunk: ott volt Báldi Gergő, a M1RA e-versenyzője. Sajnos neki nem jött össze a továbbjutás – a 18. helyre kvalifikált, majd szerencsésen kimaradt minden csetepatéból, így eljutott a 10. helyig, de érezhető volt, hogy nincs benne több. Aztán az utolsó előtti körben keresztbe állt alatta az autó a stadionból kijövet, így a versenyt végül a 15. helyen zárta. Az élen a szlovén Simoncic rajt-cél győzelmet aratott, Kevin Siggy és Marc Gassner előtt.

Majd jött a mindent eldöntő utolsó ütközet. Itt jött ki igazán, hogy kinek lejt a hazai pálya – az e-sportolók szabályosan lejátszották a pályáról anyagi szempontból szerencsésebb kollégáikat. Előbbiek már hozzászoktak az abszolút mesterséges reakciókhoz, a nemigen sérülő autómodellekhez és a bármikor letekerhető motorhanghoz, így sokkal bátrabban csavarták maguk alá a német bitaszfaltot. Aki még a leginkább tartani tudta velük a lépést, az Rosenqvist volt az összetett lista 7. helyén. Herta a 10. lett, Verstappen a 11. (ő indult közülük a legjobb helyről, de a rajtnál belekeveredett egy balesetbe, majd később a hajtűben is megcsúszott egyszer), a többiek pedig még hátrébb végeztek. A végső győzelmet – és a vele járó 4000 dollárt – Jernej Simoncic zsebelte be, a második Kevin Siggy, a harmadik pedig Rudy van Buren lett.

Ha minden igaz, jövő héten is lesz ilyen esemény, érdemes követni a THE RACE YouTube-csatornát. Alant pedig látható mindaz, amiről az imént írtam, jó szórakozást hozzá!

Kategóriák
Formula E

Red Hot Chile – Ez volt a Santiago ePrix

33 fokos melegben, vörösödő fejjel rajtoltak el a pilóták magyar idő szerint Chile fővárosában a harmadik versenyre a város utcáin, egy sok izgalmat hozó versenyre.

A super pole-t megnyerő Mitch Evans indulhatott az első helyről, mögötte simán elrajtolt a mezőny, az első körökben a szokásos lökdösődést leszámítva. Kis idő elteltével Sims kiesése egy teljes pályás sárgát eredményezett, ami nem tartott kerek egy percig, cserébe a célegyenesben okozott egy kis kakaskodást. Kicsivel később Frijns mutatott be egy piruettet, Rowland törte meg a Nissant.

15 perc elteltével Evans, Wehrlein, Günther volt az állás, de 7 perc alatt Günther átvette a vezetést, egy bravúros előzést bemutatva egy hosszú elnyújtott kanyar külső, rendkívül poros ívén. 

11 perc volt hátra, amikor Jean-Éric Vergne bal első kerékfedője mozdult ez, ért hozzá a gumihoz, és okozott füsttel egybekötött riadalmat a kommentátorállásban. Később habár a Techeetach-ról leszakadt az elem, Vergne nem fejezte be a versenyt.

Két perccel a futam vége előtt Antonio Félix da Costa gyűrte le Maximilian Günthert, de a német hasonló hintába ültette be portugál versenytársát, amilyenből Mitch Evans éppen kiszállt. Ugyanabban a kanyarban, ugyanazzal a bravúrral előzte meg az utolsó körben, végül kettő másodperc előnnyel megnyerve a versenyt.

Kategóriák
Formula E

Több régi F1-es is helyet kap a Formula E-ben. Nasr érkezik, Hartley felkészül

Sok Forma 1 rajongó, már most pilótatemetőként emlegeti a Formula E-t, és ezekre a nézetekre az is ráerősíthet, hogy a Sauber volt pilótája, Felipe Nasr, és a tavaly menesztett Brendon Hartley is közel került az elektromos formaautó szériához, de ha ez izgalmasabb versenyekhez vezet, nem fogjuk bánni.

Felipe Nasr a Geox Dragonhoz érkezik, Maximillian Günther helyére, mert a csapat nem volt megelégedve a 2017-es F3-as Európa bajnoki harmadik helyezett német ifjonc teljesítményével. Nasr két évig volt a Saubernél, és a legjobb eredményét már az első versenyén, 2015-ben megszerezte, ami egy ötödik hely volt az Albert Parkban, Melbourne-ben. A jóval gyengébb 2016-os szezonja, és a főszponzora távozása miatt mennie kellett a Saubertől, annak ellenére, hogy a Brazi nagydíjon szerzett 2 pontjával megmentette a Saubert a csődtől. Helyére a Manor versenyzője, Pascal Wehrlein érkezett. 2018-ban és 2019-ben egyaránt másodikak lettek a csapatával a Daytonai 24 órás versenyen.

A Geox Dragon tulajdonosa, Jay Penske így vélekedett Nasr csatlakozásáról:

Felipe hihetetlen tehetségéről tett tanúbizonyságot, amikor két szezonja alatt 29 pontot szerzett a Forma 1-ben, és hogy megnyerte a 2018-as IMSA Prototípus bajnokságot. Felbecsülhetetlen segítség lesz a Geox Dragon fejlődésében, nagyon örülünk, hogy egy ilyen kaliberű pilóta csatlakozik a csapatunkhoz.

Brendon Hartley 3 évig versenyzett a Gp2-ben, de komoly eredmény hiányában menesztették a Red Bull akadémiájáról, és a Porschéhoz szegődött, az endurace bajnokságba, amit 2015-ben, és 2017-ben meg is nyertek csapattársaival. Az Új-zélandi a 2017-es Amerikai nagydíjon csatlakozott a Toro Rossohoz, és egészen 2018 végéig ott versenyezhetett, de mivel csupán 4 pontot szerzett az egész szezonban, amivel 19. helyet ért el, a Toro Rosso menesztette, helyére, és a Red Bullhoz távozó Pierre Gasly helyére, a volt F1-es Daniil Kvyat, és a F2-es ifjonc, Alexander Albon érkezik idén.

Hartley Formula E-vel való kapcsolata jóval érdekesebb Nasr-énél, ugyanis ő a Porsche fejlesztőpilótája lesz, akik csatlakozni készülnek a mezőnyhöz, már a következő szezontól. A Red Bullnál megélt kudarca után visszatér oda, ahol sikereket ért el, és reméli, hogy a Formula E hatodik szezonjában több babér terem neki, mint eddigi formaautós karrierjében