Kategóriák
Formula 3 Összes

A király(nő) visszatér – W Series, Misano

Harmadik fordulójához érkezett a női formulaautós sorozat, ezúttal az inkább a motorversenyzés rajongói számára ismerős Misano volt a célpont. A pálya nevében őrzi a 2011-ben, versenybalesetben elhunyt helyi hős, Marco Simoncelli emlékét, aki a MotoGP egyik ásza és közönségkedvence volt – szép gesztus, hogy így emlékeznek meg róla.

Áttérve a mostani eseményekre, ezúttal is 19 lány indulhatott a versenyen, ugyanis Emma Kimiläinen továbbra sincs versenyre kész állapotban. Keszthelyi Vivien és Sarah Bovy tehát kapott egy új lehetőséget, és éltek is vele: a magyar pilóta a 11., a belga pedig a 13. helyről várhatta a rajtot. Az első rajtkockát Fabienne Wohlwend szerezte meg, mellőle a bajnokságot vezető Jamie Chadwick indulhatott, a második sort pedig Beitske Visser és Alice Powell töltötte meg. A hazai pályán versenyző Vicky Piria az ötödik helyet szerezte meg, a második szabadedzést megnyerő Koyama Miki mellé kvalifikált.

Már a rajtnál történt egy nagy bukás. Wohlwend Hockenheim után megint rosszul jött el az első sorból, Chadwick állva hagyta és Visser is megelőzte, a luxemburgi lány így a pálya bal szélére szorult. Powell viszont pont ott érkezett kívülről és a két autó összeért. Az esetből a brit lány került ki vesztesen, autója a levegőbe emelkedett, majd törött futóművel a kavicságy végében állt meg. Pályára lépett a biztonsági autó, mögötte Chadwick – Visser – Wohlwend volt a sorrend. Keszthelyi két helyet lépett előre, a 9. helyről várhatta az SC kiállását.

Remekbe szabott kép Powell repüléséről. (forrás: W Series Twitter)

A verseny 5. percében lendült újra a zöld zászló, Chadwick jól kapta el a tempót, Vissernek inkább hátra kellett figyelnie Wohlwend miatt. Pár körön keresztül minimális volt köztük a különbség, aztán a luxemburgi kicsit tesztelte a fekvőrendőröket az utolsó kanyarban, így Visser szusszanásnyi előnyt szerezhetett. Közben Sabre Cook megelőzte Keszthelyit, a magyar lány viszont nem adta fel a küzdelmet, igyekezett visszaszerezni a 9. helyet.

A 9. percben jött a hír, hogy Jessica Hawkins kiugrott a rajtnál, 5 másodperces időbüntetést kapott érte. Pár perccel később Sarah Bovy csúszott hátrébb kettővel, Esmee Hawkey és az imént említett Hawkins is megelőzte – a belga utóbbit vissza tudta előzni. Elöl pedig Visser kezdte el támadni Chadwicket, a hátsó hajtűkanyarból látványosan jobban tudott kijönni, mint brit ellenfele. A pálya többi részén viszont Chadwick volt előnyben…

A versenytáv felénél Koyama megelőzte Piriát a 4. helyért – ezúttal nem féktávon, hanem kigyorsítás közben csapott le a japán lány. Közben Wohlwend és Powell esetét is elemezték a bírák, egyiküket sem büntették.

Ezután beállt a mezőny: az első 3 pilóta folyamatosan 1 másodpercen belül, majd nagy szünet – jön Koyama, ahogy fokozatosan szakítja le magáról Piriát – mögöttük elveszve Marta Garcia és Tasmin Pepper – utánuk pedig a többiek vonata, Sarah Moore vezetésével. Ez utóbbin belül előzték egymást oda-vissza Hawkey és Naomi Schiff a 25. percben – a brit lány elmérte a 8-as kanyart és majdnem Hawkins is elment mellette, de aztán visszaszerezte a 11. helyet.

A top 3 végig elfért egy képen. (forrás: W Series Twitter)

Az utolsó előtti percben Schiff megcsúszott a 9-es sikánban és csak az utolsó helyre tudott visszaállni. A visszajátszás alapján túl hamar fordult rá a kezdő jobbosra a német pilóta és a műfű helyett az igazit kapta el az első kerekével, majd keresztbe állt az autója. Keszthelyi Vivien mögött így elmúlt a közvetlen veszély, előtte viszont egy új harc volt kialakulóban: Cook támadta, majd meg is előzte Sarah Moore-t. Az amerikai lány így a 8. helyre jutott fel, ezzel pedig ő lett a legjobb felzárkózó is, mivel a 15. helyről rajtolt.

Mindeközben elöl Jamie Chadwick végig kezelni tudta a Visser jelentette nyomást és második győzelmét szerezte a W Seriesben. Beitske Visser lett a második, Fabienne Wohlwend pedig a harmadik. A magyar közönség is ünnepelhetett, mert Keszthelyi behozta az autót a 10. helyre, kiegyensúlyozott futamot teljesítve.

Jamie így nyilatkozott a leintés után: “Zolder után, ahol nem sikerült elsőnek fordulnom a pole-ból, itt Misanóban nagyon jól akartam indulni. Tudtam, hogy lesz egy lehetőségem a belső íven, szerencsére sikerült elcsípni. Utána úgy éreztem, hogy jó a tempóm, de Beitske végig sakkban tartott. Folyamatosan nagyon közel volt hozzám, de arra koncentráltam, hogy ne hibázzak. Végül is sikerült, de ez egy nagyon hosszú verseny volt.

Meg kellett harcolnia érte, de Chadwick újra győzni tudott. (forrás: W Series Twitter)

Ahogy mondtam, [Visser] mindig közel volt, de főleg a harmadik szektorban voltam tűz alatt. Ez egy trükkös szakasz – jössz végig a hátsó egyenesen be a féktávra, ahol elég könnyű elfékezni vagy -váltani magad. De tudtam, ha nem hibázok, védve vagyok. És bár végig ott volt a tükreimben, azt mondtam magamnak, hogy szegd le a fejed és figyelj a saját versenyedre, mindegy, mit csinálnak mögötted. Szerencsére a gumikopás se volt olyan durva, mint számítottam rá, szóval képes voltam elöl maradni és egy nagyon fontos győzelmet szerezni.”

Legközelebb július 6-án, a Norisringen láthatjuk újra a W Series mezőnyét.

Kategóriák
Formula 1

Pályán a Red Bull és a Toro Rosso, így szól a Honda RA619H erőforrás

A Red Bull Silverstone-ban, míg a Toro Rosso Misanóban tette meg első métereit, eddig úgy tűnik gond nélkül. Nagy kérdés, hogy a Honda meg tudta-e oldani évek óta fennálló megbízhatósági gondjait. Bár tavaly már megtettek egy lépést előre, idén újabb szintre kel ugraniuk.