Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

Raikkönené a második tesztnap, de mindenki a Mercedesről beszél

Kimi Raikkönen, az Alfa Romeo versenyzője végzett az élen a barcelonai teszt második napján, megelőzve a Racing Pointos Sergio Perezt. A legnagyobb visszhangot a Mercedes legújabb fejlesztése keltette. A Renault kivételével minden csapat legalább 100 kört teljesített.

Kategóriák
Formula 1

Megérdemelt a nyári pihenés? – A pilóták értékelése 12 futam után

12 verseny távlatából visszatekintünk az idény első felére, és megvizsgáljuk, hogy ki milyen teljesítményt nyújtott.

 

Az alábbi táblázatban a csapattársak párharca látható az időmérő és a versenyek tekintetében. Az első oszlopban az eredményesebb pilóták, mellettük az időmérő, a verseny, majd az összesített eredmények, az utolsó oszlopban pedig a gyengébben teljesítő csapattársak. Három kategóriát különböztettünk meg: Ahol nagy a különbség: zöld, ahol kicsi a különbség: tacao (ami nem zöld és nem citromsárga), és ahol egyenlő az állás: citromsárga.

A Mercedesnél a papírforma érvényesül, Hamilton összesítettben magasan Bottas előtt van, de a nagy különbség a versenyeken mutatkozik. Egykörös tempóban körülbelül azonosan teljesítettek, azonban a versenyeken Hamilton 9-3-ra oktatta Bottast, aki csak akkor volt a brit világbajnok előtt, amikor éppen nyert (Ausztrália és Azerbajdzsán), vagy Hamilton a dobogóra sem ért fel (Ausztria). Úgy néz ki Bottasnak az A betűs helyszínek kedveznek, viszont ez esetben nem sok babér terem már neki idén, mivel a versenynaptárban ez a 3 helyszín kezdődött így. Mindkettejük teljesítményéről a kiegyensúlyozottság mondható el, általában stabilan vezetnek, és ha bukdácsolnak, azt is együtt teszik, pechükre pont az istálló hazai versenyén. A szerzett pontjaik között 32,98% eltérés van, ami nem mondható kiemelkedően soknak, sőt, ez a harmadik legkisebb a csapatok között. A Mercedes összes megszerzett pontjának Hamilton 57, Bottas 43%-át szerezte.

A Maranellói páros már valamivel kiegyenlítettebb, lévén hogy időmérőkön egálban vannak, és összesítettben is csak 4-el veri Vettel Leclercet, aminek az oka az, hogy a versenyeken pont kétszer annyiszor verte meg a német az ifjú monacoit, mint ahogy ez fordítva történt. Egyikőjüknek sincs lőtávban a nagy rivális egyik pilótája sem, mert Max Verstappen elválasztja őket a Stuttgarti gárdától. Mindenképpen említésre méltó adat még, hogy idén a Ferrari nem nyert versenyt, ami komoly gondokat sugall az istállónál. A pontok itt a legszorosabbak, csak 18,18% az eltérés. A Ferrari összes megszerzett pontjának Vettel 54, Leclerc 46%-át szerezte.

Forrás: Getty Images

44 pontos lemaradással a harmadik helyen a Red Bull zárja az élmezőnyt, amit gyakorlatilag Max Verstappen visz el a hátán, hisz 22-2 arányban veri Pierre Gaslyt, aki egyszer előzte időmérőn Verstappent, amikor a Q3-ba sem jutott be Kanadában, illetve egyszer versenyen, amikor Sebastian Vettel felöklelte a Brit Nagydíjon. Gasly részben Verstappen szárnyalása, részben saját képességeinek árnyékában autózik, és egyre másra röppennek fel a hírek, hogy ki váltja majd a szezon végén, ha nem szedi magát sürgősen össze. Pontok tekintetében a holland fenegyerek 187,3%-kal gyűjtött több egységet, mint a francia, ami a második legnagyobb eltérés. A Red Bull összes megszerzett pontjának Verstappen 74, Gasly 26%-át szerezte.

A “Best of the rest”, azaz a maradék legjobbja címet egyértelműen a McLaren viseli, aki habár 162 pontos lemaradásban, de követi a Red Bullt, és Carlos Sainz már az összetettbeli hatodik helyet készül elorozni Pierre Gaslytól, Lando Norris viszont csak a tizedik összetettben, ami elsőévesen biztató eredmény, főleg hogy időmérők tekintetében 8-4-re verte a csapattársat, csak a versenyek jöttek ki neki rosszul. Pontokból Carlos Sainz 141,67%-kal gyűjtött többet, ezzel itt a harmadik legnagyobb az eltérés. A McLaren összes megszerzett pontjának Sainz 71, Norris 29%-át szerezte.

43 ponttal a Toro Rosso az ötödik a tabellán, ami részben Daniil Kvyat harmadik helyének köszönhető (15 pont), de Alex Albon is gyűjtött pontokat szép számmal. Kvyat pontosan tudja, hogy a 3. esélyét tölti, és több aligha lesz, ennek fényében kell versenyeznie, és úgy tűnik, eleget is tesz az elvárásoknak. Alexander Albon pedig elsőévesként kielégítő teljesítményt nyújt, mivel időmérőkön X-elt, versenyeken meg csak 2-vel többször kapott ki, így a csapatnak nem lehet oka a panaszra, Pierre Gasly gyenge szereplése miatt pedig mindkét pilótának a maximumot kell nyújtania, hogy megkapják a hőn áhított előléptetést. Egységek szempontjából a torpedó 68,75%-al gyűjtött többet mint a brit-thai újonc, ami egyelőre felé billenti a mérleg nyelvét Gasly ülése szempontjából. A Toro Rosso összes megszerzett pontjának Kvyat 63, Albon 37%-át szerezte.

Forrás: Octane

A gyári Renault csapat mindössze a hatodik hellyel büszkélkedhetne, ha nem fizetett volna ki csillagászati összegeket Daniel Ricciardonak, hogy náluk versenyezzen, de az ausztrál eddig semmiképp nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel Nico Hülkenberget is alig verte meg összetettben 14-10-re, úgy, hogy a versenyeken 6-6-ra állnak. Összesen 39 pontot gyűjtöttek, amivel méltó versenytársai a Toro Rossonak, egy privát csapat nevelőistállójának, egy gyári csapatként, ami messziről nézve sem rózsás. Cserébe itt a második legkiegyenlítettebb a pontverseny házon belül, mivel Ricciardo csak 29,41%-kal szerzett több pontot mint a dobogókerülő német csapattársa. A Renault összes megszerzett pontjának Ricciardo 56, Hülkenberg 44%-át szerezte.

A papíron újonc Alfa Romeo hozza azt, amit a Saubertől eddig el lehetett várni, 32 ponttal a hetedik helyet, csak egy bökkenő van a történetben. A 32-ből Kimi Raikkönen gyűjtött 31 (ez 96,88%-nak felel meg) pontot, és Giovinazzi a maradék egy szemet, ami nagyon kevés. 19-5-re veri az olaszt Raikkönen, versenyen pedig egyszer sikerült Giovinazzinak legyőzni a finn klasszist. Ha az ifjú olasz így folytatja, nem hogy előléptetésre, még a mostani ülésre is alig lesz esélye, mert a F2-ben szép számmal akad olyan pilóta, aki feni a fogát az ülésre. 

Kerek egy pontos lemaradásban követi a hinwillieket a hasonlóan régi-új Racing Point 31 ponttal, amiből sokak meglepődésére Stroll gyűjtött 18-at, ami 38,46%-kal több, mint amit a rutinos mexikói csapattársa. Habár Stroll még nem ment egy körön jobb időt mint Perez, és versenyen is 8-4-re kikapott, amikor sikerült megvernie, akkor azt nagy fölénnyel tette, például a Német Nagydíjon elért 4. helyével. Stroll helye be van betonozva a csapathoz, Perez pedig a teljesítményével szilárdíthatja a lába alatt a talajt, amit eddig sikeresen meg is valósít. A Racing Point összes megszerzett pontjának Stroll 58, Perez 42%-át szerezte.

Forrás: LAT Images

 A Haas örülhet, hogy 10 csapat van a rajtrácson, így nem ők az utolsók a 26 pontjukkal, és azzal a bukdácsolással amit Ausztrália óta produkálnak. A legjobb helyezésük egy hatodik hely volt Ausztráliából, amit Magnussen kézbesített, azóta az autóval, gumikkal, bokszkiállással szenvednek. A pilóták háziversenye 14-10-et mutat Magnussen javára, mivel mind időmérőn, mind versenyen 7-5-re verte Grosjeant, valamint 125%-kal több pontot szerzett francia csapattársánál. A Haas összes megszerzett pontjának Magnussen 69, Grosjean 31%-át szerezte.

A már régóta szenvedő Williams idén sem tudott felállni, és 12 verseny alatt összesen egy pontot szereztek, azt is a gyengébbik pilótájuk, Robert Kubica révén, aki a Német Nagydíjon az Alfa Romeo versenyzőinek kizárása után lett a tizedik helyre előresorolva. George Russell 22-2-re veri Kubicát, aki két versenyen ért előbb célba mint a F2 győztes brit ifjonc. 

A pilóták teljesítményét nagyban befolyásolja az autójuk is, ennek ellenére azonban a Forma 1 csapata nagydíjról nagydíjra összeállít egy erősorrendet, ami attól függetlenül listázza a pilótákat, hogy milyen autót vezetnek egy 50-es skálán. Ezt a listát nem nagy meglepetésre Max Verstappen vezeti 46-os értékeléssel, nyomában Lewis Hamiltonnal, aki 43,5-es átlaggal rendelkezik, de az érdekességek ezután kezdődnek, mivel Sainz Norris sorrendben követi őket a két McLaren pilóta, akik 42,2 és 39,5-es átlaggal büszkélkedhetnek. Utánuk Leclerc és Bottas foglal helyet utolsóként az élcsapatoktól. A lista további tagjai sorrendben: Albon, Raikkönen, Russell és Kvyat, utóbbi 38,3 ponttal, ami alig több mint 1 egységgel marad el Norristól.

Mint minden félévnek, ennek is megvoltak a győztesei és a vesztesei is, voltak szárnyalók, mélyrepülők, és székek is inognak úgy, hogy a versenyek minőségére sincs panasz, így nagy várakozással nézünk a második félév elébe, ami a Belga Nagydíj első szabadedzésével kezdődik majd augusztus 30-án. 

Kategóriák
Formula 1

Nem a levegőbe beszéltek: alaposan átalakult a Racing Point autója

A Lawrence Stroll által tavaly felvásárolt Force India, mára már Racing Point néven induló csapat a téli teszteknek egy félig tavalyi autóval vágott neki, ám ígéretet tettek arra, hogy az első futamra egy jelentős fejlesztési csomaggal rukkolnak elő. Nos, úgy tűnik tényleg nem csak dobálóztak a szavakkal, mert számos ponton átalakult az autó.

A középmezőnyben 2018-ban annyira szoros csata alakult ki, hogy sokszor pályáról-pályáról változtak az erőviszonyok. Bár a tavalyi évet az anyagi nehézségek miatt gyengén kezdte a Force India, fokozatosan javítottak a teljesítményükön, és év végére a Renault-val és a Haas-szal harcoltak a 4. helyért. Noha a Stroll család pénzének köszönhetően az anyagiakkal már nem kell bajlódni, korántsem lesz könnyebb dolguk, ha a konstruktőri negyedik helyre pályáznak. 2019-re ugyanis a Sauberből Alfa Romeo Racing lett, jelentősen emelt költségvetéssel és Kimi-vel kiegészülve, valamint a Toro Rosso új autójában már nagy mennyiségben Red Bull-os alkatrészek fognak dolgozni. Nem nehéz hát elképzelni, hogy idén is milyen erős mezőny gyűlt össze a top csapatok mögött. 

És, hogy milyen új elemeket kapott az autó?

    • A McLaren és a Red Bull által is alkalmazott boomerang-szerű elem jelent meg a bargeboardon.
    • Az airbox oldalán lévő légterelő elem elvékonyult, formája alapján pedig egyértelműen célzottan irányítják vele a levegőt.
    • Változott az oldaldobozhoz kapcsolódó légterelő formája és elhelyezése.
    • A tükrök felfogatását úgy alakították ki, hogy leszorítóerőt generáljanak vele.
    • Új padlólemez.

A változásokat az alábbi galériában tudjátok megtekinteni, kattintásra nagyíthatóak.

Kategóriák
Formula 1

Új névadó szponzor, új kezdet: bemutatták a SportPesa Racing Point F1 Team autóját

A Force India csapata 2018-ban a csőd szélére sodródott, és nagyon közel álltak a teljes összeomláshoz. Szerencsére ez nem következett be, mivel a Lawrence Stroll által vezetett befektetői csoport felvásárolta őket, ezáltal megmenekítve 405 dolgozó munkáját.

A kanadai milliárdos Lawrence Stroll először a Williams csapatába fektetett be komoly összegeket azután, hogy fia 2017-ben a groove-i istálló pilótája lett. Az együttműködés nem bizonyult hatékonynak, hiszen a csapat inkább hátrafelé lépdelt a mezőnyben. Épp ezért pont kapóra jött neki a Force India anyagi kálváriája. Egy olyan istállót tudott megvásárolni, mely kiemelkedően hatékonyan fejleszt az évek óta szűkös költségvetés ellenére. A csapat rendre erőn felül teljesített, aminek hála 2016-ban és 2017-ben is a konstruktőri bajnokság 4. helyét foglalták el. Jó esélyük lett volna erre a 2018-as évben is, amennyiben dolgukat nem nehezíti meg a fojtogató pénzügyi válság.

Lance Stroll és Sergio Perez. Fotó: SportPesa Racing Point

Pilótapárosukat Sergio Perez és Lance Stroll (Lawrence Stroll fia) alkotja. Perez 2014 óta versenyez a csapattal, míg Lance a Williamstől érkezett, kitúrva ezzel helyéről a Mercedes protezsáltját, Esteban Ocont. Érdekes adat, hogy ez lesz a csapat első olyan párosa, ahol mindkét pilóta állt már dobogón az F1-ben.

Lássuk hát a SportPesa Racing Point F1 Team új versenyautóját festését. Bár új autót vártunk, az elsődleges képek alapján ez még a tavalyi autó, új festéssel. A színvilág némiképp változott az előző évekhez képest. A BWT miatt maradt a rózsaszín, ám az újonnan érkező SportPesa által kék és szürke is került a fényezésbe. Egy ideig úgy tűnt, hogy a BWT elhagyhatja a csapatot, ám ez nem következett be. Sőt, a kenyai székhellyel rendelkező és sportfogadással foglalkozó SportPesa névadó szponzor lett. Emellett feltűnt még pár új szponzor, például a kanadai sörgyártó Bombardier, a brit Hackett divatmárka valamint a JCB is. A csapat rövidtávú célja a 4. hely újbóli elérése, közép és hosszútávon pedig szeretnének fellépni a 3. helyre. 

Az élő bemutatót itt lehet megtekinteni:

Cikkünk folyamatosan frissül!

További bemutatókról szóló cikkeinket itt találjátok:

Adrian Newey legújabb szörnyetege: íme a Red Bull Honda RB15!
Megérkezett a címvédő autója: íme a Mercedes W10!

Megérkezett: bemutatták az új Renault R.S.19-et!
Tavalyi autó, új festéssel: bemutatták a Williams FW42 festését és új nevét!
Megérkezett: íme a Toro Rosso STR14-es!
Fekete-arany színben pompázik az új Haas – bemutatkozik a VF19!