Kategóriák
Egyéb

Több száz muzeális autó porosodik a Renault raktárában – Galéria

A gazdag motorsportos múlttal rendelkező autógyártó többek között Forma 1-es, rally és pályaautókkal rakott tele az idők során egy termetes méretű raktárat vélhetően Franciaországban, aztán mintha ottfelejtette volna őket.

A gyűjteményben fellelhető Fernando Alonso világbajnoki autója, de Michael Schumacher és Alain Prost gondjaira bízott versenygépek, rallyautók és elvétve néhány szériagyártott Renault is felüti a fejét. Hogy miért vannak ezek a történelmi jelentőségű modellek porban-sötétben egy raktár mélyén, arra nem derült fény.

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

Egy átmeneti 2020-as szezon kérdőjelekkel

Többünket talán kevésbé hozza lázba a 2020-as szezon, hiszen a nagy szabályváltozások előtti évről beszélünk, továbbá a Mercedes dominancia is már kedvét veszi az embernek. Ebben a cikkben igyekszem összeszedni mitől is lehet izgalmakban gazdag az idei esztendő.

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt Összes

A franciák idei kihívója: Íme a Renault RS20

Ezekben a percekben mutatták be, meglehetősen fapados körülmények között az istálló 2020-as autóját, mely akár méltó ikertestvére is lehetne a tavalyinak.

A bemutatót Párizsban, zárt körűen tartották, nem volt élő közvetítés, és még a valódi autót sem vitték el a Champs-Elysées-i Renault központba. Ezek helyett a Twitterre tettek ki néhány képet a digitális változatból, és a bemutatóról. A csapat Ocon-Ricciardo párossal veti bele magát idén a 22 (vagy 21) futamba, és a tavalyi cél lebeg a szemük előtt: a világbajnoki 4. hely, amit a McLarentől kell majd elhódítaniuk.

Mivel 2021-ben érkeznek a nagyobb változások, így a Renault is inkább a jövő évre fókuszálja az erőforrásait, ennek következtében pedig az eddig bemutatottakhoz hasonlóan nem sokban különböznek a 2019-es versenygépektől.

Íme néhány kép:

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

F1: Alonso 2021-ben visszatérne: újabb bukásra ítélt projekt?

Tartja magát a mondás, miszerint a töltött káposzta újra melegítve a legjobb. Ha Fernando Alonso töltött káposzta lenne, egészen biztosan az egyik legfinomabb, gondosan elkészített ételeként tartaná számon az F1-es konyhaművészet. Ám biztos jó ötlet lenne újra felhevíteni ezt a karriert? Maradt még hely számára az F1 gyomrában, vagy végérvényesen megemésztésre került?

 

 

Visszavonulása óta nem telt el úgy hét, hogy Alonsot ne hozták volna szóba valamelyik csapattal egy esetleges visszatérés okán. Mindez persze nem véletlen, hiszen a legtöbb szakértő és a rajongók tisztes része is egyetért abban, hogy a spanyolnak befejezetlen ügye van az F1-ben. Két bajnoki címénél jóval többet számlálhatna, ha bizonyos döntéseket nem hoz meg. Természetesen a „ha” kezdetű frázisokkal nem érdemes operálni, ám az teljesen egyértelmű, hogy Fernando Alonso tudása alapján az F1-es pilóták legszűkebb elitjében foglal helyet. Visszavonulása óta pedig azt is bizonyította, hogy univerzális pilóta, hiszen az IndyCarban, a hosszútávú versenyzésben vagy épp a Dakar-on is azonnal letette névjegyét. Hiába tölti be idén 39. életévét, minden eddiginél komplexebb pilótának tűnik, és a jelek szerint egyáltalán nem tett le az F1-es szereplésről. Az eddig csak sejtelmes, bármire és egyben semmire sem jó nyilatkozatai után most azonban ledobta a sajtóra az atombombát. Az F1 Racing-nek ugyanis úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem tett le a visszatérésről, melyre a legjobb pillanatnak a 2021-es nagy szabályváltozásokat tartja.

„Még nem végeztem az F1-gyel. A 2021-es év egy jó lehetőséget jelent, miközben újnak érzem magam, és készen állok. Ez olyasvalami, amit megpróbálok megtenni.” – idézi a motorsport.com

Ez egy nagyon konkrét utalás, sőt mi több, kijelentés. Nehéz lenne másképp értelmezni annál, mint amit jelent. Ahogy azonban a bevezetőben is írtam, jó ötlet mindez? Egyáltalán hová mehetne? Tény és való, hogy papíron a 2021-es szabályok hatalmas lehetőséget jelentenek a csapatoknak és elvileg bárki betalálhat a tutiba. Viszont jövőre hiába lép életbe a költségsapka a maga 175 millió dolláros maximumával, idén még mindenki annyit költ, amennyit csak szeretne és/vagy tud. Ezért a reális kép továbbra is inkább az, hogy a 3 top csapat marad az élen, a számolatlanul költött fejlesztési pénzek pedig újabb évekre konzerválhatják előnyüket. Ha ezt vesszük alapul, akkor Alonso-nak mindenképp valamelyik top csapatban kellene szétnéznie. Van azonban bárhol reális esélye egy ülésre?

A trendeket figyelve jól látható, hogy mindhárom csapat egyetlen vezérpilótára rendezkedett be. A Mercedes 100%-ban Lewis Hamiltonra fókuszál, míg a Red Bullban Verstappen a kimondva is első-számú pilóta, továbbá a Ferrari is egyre jobban koncentrál Leclercre. Egy olyan pilóta, mint Alonso, elképzelhetetlen, hogy vízhordó szerepre igazoljon bárhova is. A Mercedesnél jelenleg tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a hírek szerint a Daimler két hét múlva egy meetingen dönt a további F1-es szereplésről. Úgy hírlik, hogy az anyavállalat komoly spórolásba szeretne fogni, és akár az a forgatókönyv is életbe léphet, hogy eladják a csapatot és csupán motorszállítóként maradnának a sportágban. Egy ilyen bizonytalan helyzetet figyelembe kell vennie Alonsonak is, amikor szétnéz az elérhető ülések piacán. A Red Bull megint egy másik történet. Az elmúlt években már számos megbeszélésen túl vannak, mindkét fél kereste a közös munka lehetőségét, ám az évek során ez sosem jött létre. Helmut Marko egyébként nagyra tartja a spanyolt, ám mint azt korábban is kijelentette, nem igazi opció számukra Verstappen és az ifjú tehetségeik mellett. Eközben a Ferrarinál is nehéz elképzelni őt, hiszen Leclerc épp most kezd vezérpilótai szerepet kapni, aki mellé egy Alonso kaliberű karaktert nem valószínű, hogy bevállalna az a Ferrari, aki a Leclerc – Vettel párost sem tudták megzabolázni, holott Vettel lényegesen könnyebb eset Alonsonál.

A top csapatokon kívül a McLaren és a Renault lehet még reális opció Alonso számára.

A top csapatokon kívül két reális opciója maradt; a McLaren és a Renault. Kettejük mellett és ellen is szólnak érvek. Mindkét csapatot megjárta már, és a Renault-val két címet is szerzett még 2005-ben és 2006-ban. A franciák ugyan most is gyári csapatként szerepelnek a sorozatban, korántsem emlékeztet formájuk a 2000-es évek közepén mutatotthoz. Közben Enstone és Viry-Châtillon felől rendre hangzatos ígéretek érkeznek 2021-gyel kapcsolatban, azokban azonban nem csodálkoznánk, ha nem feltétlenül bízna Fernando. Az utóbbi években már számos nagy ígéretet tett a francia alakulat, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Helye valószínűleg lehetne, mivel Daniel Ricciardo szerződése év végén lejár, és szinte biztosan szétnéz a piacon egy jobb ülés reményében.

A másik végleten ott van a McLaren, ahol két érában is megfordult. 2007-ben majdnem meg is szerezte a címet a wokingi gárdával, majd rossz döntést hozva eligazolt tőlük, épp a Renault-hoz. A McLaren-Honda érában szintén rosszul döntött, igaz mentségére legyen szólva, hogy senki sem gondolta volna, hogy a japánokkal kötött gyári kapcsolat ennyire kiábrándítóan sikerül, és ha marad a Ferrarinál, akkor sem lett volna sokkal előrébb. A Honda szívvel sosem látott mélyrepülésbe kezdett a patinás alakulat, és a több évnyi sikertelenséget látva nem csoda, hogy Alonso inkább visszavonult. Ellenben 2019-ben végre úgy tűnt, hogy kezd magára találni a csapat, és magabiztosan végeztek a középmezőny élén. Az időközben érkező Andreas Seidl szemmel láthatóan gatyába rázta a szakembereket, és a végső felzárkózás reményében egy fontos döntést is meghoztak; 2021-től visszatérnek a Mercedes erőforrásaira. A feltételek látszólag jobbak lennének itt, mint a Renault esetében, azonban van itt egy, pontosabban két bökkenő; Lando Norris és Carlos Sainz. Ugyanis a McLaren fellendülésében fontos szerepet játszik a pilótapárosuk is, melyet a csapat nem biztos, hogy megbontana Alonso kedvéért. Főleg, hogy a napokban megjelent hírek szerint korábbi pilótájuk már hivatalosan sem áll kapcsolatban az istállóval.

Talán most vadul hangzik egy Leclerc – Hamilton páros, azonban ha létrejön, az akár lehetőséget is nyithat Alonso számára a Mercedesznél.

Mindent összegezve egyetlen csapat tűnik reális célnak, ez pedig a Renault. Kérdés, hogy mennyire tudná meggyőzni a csapat Fernandot arról, hogy a sok üres ígéret után 2021-ben végre betalálnak. Ezen a ponton lényegében a végére értünk minden ésszerű és joggal feltételezhető opciónak, talán csak egy pletyka szintű, erősen konspirációs lehetőség maradt ki. Lewis Hamilton még nem hosszabbított a Mercedesszel, és olyan hírek jelentek meg, miszerint a szerződésre Hamilton csillagászati fizetési igénye miatt nem került még aláírás. Helmut Marko szerint a brit ezzel a Ferrari felé próbál közeledni, akik talán hajlandóak lennének ennyit fizetni érte, miközben a Mercedes épp a költségcsökkentési tervek miatt hezitál. Amennyiben ez bekövetkezne, úgy Alonso esélyei hatványozottan megnőnének egy Mercedes ülésre. Elnézve karrierje végén elszenvedett kínlódását, bizonyára ezen opciónak örülne a legjobban. Viszont a töltött káposzta túl sokszor melegítve már nem annyira jó, így nagyon vigyáznia kell milyen döntést hoz, ha valóban szeretne visszatérni. Alonsonak nem kell attól tartania, hogy az esetleges visszatérése utáni időről ítélnék meg, viszont egy újabb elhibázott szerződés már senkinek sem hiányzik. És persze mielőtt csak legyintenénk Alonso lehetséges visszatérésére, ne feledjük el; az F1-ben bármi megtörténhet!

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

F1: íme a 2020-as autóbemutatók időpontjai!

Ismét eltelt egy év, a Formula-1 rajongók pedig jól megszokott tevékenységüket űzik; izgatottan várják, mégis mikor mutatják már be a nagyközönségnek is az aktuális fenevadakat. Alig bírjuk már ilyenkor kivárni, hogy az első képeket szemlélve találgatásokba bocsátkozhassunk; önjelölt szakértőként mindenki azt boncolgatja, vajon melyik csapat talált be igazán? Kiszúrhatunk-e valamilyen innovatív megoldást, amivel talán kedvenc csapatunk előnybe kerülhet. Ugyan még egyetlen csapat sem mutatta be autóját, ám a dátumokat már tudjuk, így érdemes feljegyezni őket naptárainkba!

Mercedes – 2020.02.14.

A címvédő német alakulat Valentin-napon mutatja be legújabb, W11 kódjelű versenygépét. Vajon ismét képesek lesznek otthon tartani mindkét címet?

Ferrari – 2020.02.11.

Az olasz alakulat Mattia Binotto révén elsőként jelentette be jelenleg még ismeretlen kódnéven futó autójának bemutatóját, melyre a tavalyi február 15-ei eseménynél 4 nappal korábban, már február 11-én sort kerítenek. Tavaly egy meglehetősen nagyszabású rendezvény keretében avatták fel az SF90-est, valószínűleg idén sem lesz ez másképp Maranelloban.

Red Bull – 2020.02.12.

Az osztrák csapat akár csak a Ferrari, hamarabb rukkol elő az RB16-tal, mint annak elődjével, igaz mindössze egyetlen nappal korábbi időpontot választottak. Jelenleg ez még egy meg nem megerősített dátum, az értesülés a német Motorsport-Magazintól származik. Az utóbbi években többször is álca festéssel érkeztek a Red Bullok a bemutatóra / téli tesztekre, nem kizárt, hogy most is valamilyen vizuális trükkel igyekeznek eltakarni az érdekesebb részeket. Íme a tavalyi álcájuk a bemutatón.

McLaren – 2020.02.13.

Lando Norris egy élő videóban látszólag véletlenül kotyogta ki a wokingiak legújabb gépének bemutató napját, ám mindez aligha történt a csapat tudta nélkül. Nem sokra rá jött is a hivatalos bejelentés a február 13-ai bemutatóról, vagyis követve a trendet, a McLaren is hamarabb mutatja be az aktuális modelljüket. A Valentin napon érkező papaya sárga MCL34-es jó szolgálatot tett 2019-ben, magabiztosan verve a középmezőnyt. Vajon az MCL35 többre lesz hivatott?

Renault – 2020.02.12.

A nagy F1-es múlttal rendelkező Renault Twitter bejegyzésben fedte fel bemutatójuk dátumát, mely február 12-re esik. A franciák által tavaly bemutatott R.S.19-es mutatós darabra sikeredett, ám közel sem volt elég versenyképes. A saját motorjukkal a McLaren alaposan elpáholta őket, pedig a Ricciardo – Hülkenberg pároson nem múltak az eredmények. Erre az évre a némettől elbúcsúztak, helyére a Mercedes által elengedett ifjú tehetség, Esteban Ocon jön. Izgalmas páros, akik ha megfelelő autót kapnak, bizonyosan parázs csatákat vívnak majd.

Alpha Tauri – 2020.02.14.

A Toro Rosso átnevezése folytán idén Alpha Tauri néven induló Red Bull fiók csapat tavaly nagyon korán, már február 11-én megérkezett, idén viszont inkább egy későbbi napot választottak. A 2019-es évre gyártott STR14-es megkapta a 2018-as Red Bull RB14 komplett hátsó részét, ennek is köszönhetően fennállásuk legjobb eredményét érték el, hiszen a konstruktőri bajnokság 6. helyén végeztek. Vélhetően idén is az egy évvel korábbi, egyébként nagyon versenyképes Red Bull alkatrészeiből válogathatnak, ezáltal a Gasly – Kvyat párossal versenyző “kis bikák”-ra továbbra is érdemes lesz figyelni. 

Alfa Romeo – 2020.02.19.

Utolsóként az Alfa Romeo leplezte le autóját a 2019-es idényben, méghozzá egyedüliként a barcelonai teszten. A Kimi Raikkönen – Antonio Giovinazzi párossal nagy reményekkel vágott neki az évnek az Alfa Romeo, végül mindössze az összetett 8. helyen zártak. Nagy talány, hogy most mire lesznek képesek, ám tavalyi formáját látva, Kimin nem fog múlni semmi. Az viszont biztos, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is csak Barcelonában mutatkozik be az új versenygépük.

Racing Point – 2020.02.17.

A “Rózsaszín Párducok” legújabb versenygépét két nappal a téli tesztek kezdete előtt, február 17-én mutatják be a nagyközönségnek. A helyszínválasztás ezúttal a BWT ausztriai központjára esett, ez pedig már jelzi, hogy a víztechnológiai óriáscég továbbra is a csapat szponzora lesz. Továbbra is Sergio Perez és Lance Stroll alkotja majd pilótapárost, és a tavalyinál már jóval erősebb idényben bíznak. 

Haas – 2020.02.19.

Fekete és arany színben pompázott a Haas tavalyi gépe, köszönhetően névadó szponzoruknak, a Rich Energynek. Útjaik év közben botrányos körülmények között szétváltak, így nem lenne meglepő, ha az előzőtől merőben eltérő festéssel érkezne a VF20-as. Az Alfa Romeoval egyetemben az amerikai csapat is a téli teszteknek helyet biztosító Barcelonai pályán leplezi le 2020-ra szánt autóját.

Williams – 2020.02.19.

Távozó szponzorok, majd egy új fizetős pilóta a csapatnál, aki hozza a saját szponzorait, mellyel a Williams rövid időre víz fölé dugja a fejét. Ez volt tavaly ilyenkor, és még most is ez a helyzet. Robert Kubica nem váltotta meg a világot George Russell oldalán, helyére most a tehetős Latifi érkezik. Sokat ne várjunk az idén érkező FW43-tól sem, elvégre Claire Williams minimális célkitűzése is csupán annyi, hogy most időben ott legyenek a téli teszteken. Végül is az is valami. Az FW42 bemutatója egyébként egész hangulatosra sikeredett, bár akkor tulajdonképpen csak egy új festést mutattak be az egy évvel korábbi autón. Idén sem lesz ez másképp, az igazi autót Spanyolországban tárják a nagyközönség elé.

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt

A Renault egész évben szabálytalan volt?!

Nagyon érdekes adalékkal bővült a Renault Japán Nagydíjról kizárásának története. A Racing Point tagadja, hogy egy volt Renault alkalmazottól szerzett tudomást a speciális fékrendszerről, és úgy tűnik, már a téli teszteken gyanút fogtak. 

 

Mint azt tudni lehet, a Japán Nagydíj leintését követően a Racing Point hivatalosan is óvást nyújtott be a nagydíj végeredményével kapcsolatban, ugyanis a Renault autóit szabálytalannak tartották. Állításukat egy 12 oldalas dokumentummal is igyekeztek megalapozni, amiből egyúttal azt is feltételezhetjük, hogy már egy ideje birtokában voltak azoknak az információknak, melyeket terhelőnek ítéltek meg a Renaultra nézve. A korábbi híresztelésekkel ellentétben – melyek szerint egy volt Renault-s, de már Racing Point dolgozó buktatta le a csapatot – a Racing Point egy Go-Pro felvétel láttán foghatott gyanút. A felvétel a Renault barcelonai shakedownján készült, és Daniel Ricciardo egy körét láthatjuk rajta. Jól megfigyelhető a kormány kijelzőjének bal felső sarkában, hogy a fékerő százalékos állása anélkül változik, hogy a pilóta bármilyen kapcsolóhoz hozzányúlna.

Az ügyre komolyabban Silverstone után feküdt rá a Racing Point, és kezdték el figyelni a Renault-kat. Szingapúrban már az FIA-hoz fordultak a megoldás szabályosságát firtatva, akkor azonban azt kapták válaszul, hogy az szabályos. Egyértelmű bizonyítékot végül a Japán Nagydíj után tudtak bemutatni. Hülkenberg és Ricciardo fedélzeti kamerás felvételein láthatóvá vált, hogy a rendszer teljesen automatikusan működik; minden egyes körben, és minden kanyarban pontosan az előre beállított fékegyensúllyal mentek a pilóta beavatkozása nélkül. És itt jött képbe a szabályzat 27.1-es pontja, mely kimondja, hogy a pilótáknak egyedül, külső segítség nélkül kell vezetniük az autót, ennek azonban ez teljesen ellentmond. Tehát a Renault nem kizárt, hogy a szezon teljes eddigi részében ezzel a most szabálytalannak minősített megoldással versenyzett. De akkor miért csak a Japán Nagydíjról zárták ki őket? Erre még nem kaptunk választ…

A videót a YouTube-ra átkattintva tudjátok megnézni.

 

Kategóriák
Formula 1

Így dobta el az autót Ricciardo az FP1 végén

Első nekifutásra jól szerepeltek Szocsiban a gyári Renault-k, hiszen mindkét autóval a top 10-ben zártak. Ezúttal Nico Hülkenberg autózott jobb időt, míg az ausztrál Daniel Ricciardo a leintés előtt mindössze fél perccel csúszott ki, és törte össze a Renault hátsó traktusát. Ha szerencséje van, akkor megússza egy szárny cserével és némi igazítással, azonban az ilyen jellegű becsapódások következménye sokszor váltócsere.

 

Kategóriák
Formula 1

Hivatalos: Ocon a Renaulthoz igazol, 2020-tól Ricciardo csapattársa lesz

Bejelentésekkel teli 1 hónapon van túl a Formula 1 mezőnye. A Gasly – Albon csere után ma hivatalossá vált, hogy Bottas jövőre is a Mercedes pilótája marad, és most itt a következő hír: Esteban Ocon elhagyja a Mercedest, és 2020-tól Daniel Ricciardo csapattársa lesz a Renault-nál. Ezzel az is eldőlt, hogy Nico Hülkenbergnek távoznia kell, vélhetően Romain Grosjean helyét veszi majd át a Haas-nál.

 

Ocon 1 évnyi kihagyás után tér vissza a mezőnybe, miután a Force Indiánál helyét Lance Stroll vette át. Már 2018-ban is karnyújtásnyira volt egy Renault-s szerződéshez, azonban a franciák akkor a Red Bulltól távozó Ricciardora csaptak le. Most azonban három évnyi együtt töltött idő után búcsút intenek Hülkenbergnek, és a helyére érkező Oconnal egy több évre szóló szerződést kötöttek. 

 

További részletek hamarosan…

 

Kategóriák
Formula 1 Kiemelt Összes

A Formula-1 történelmének 10 legjobb technikai innovációja…

Amiket persze egytől-egyig betiltottak. De lássuk a listát, amin Colin Chapman, Adrian Newey, valamint a legendás Gordon Murray szenzációs húzásai is szerepelnek!

 

10. 1997-ben a Tyrell húzott egy nagyot az úgynevezett “X-szárnyakkal”, amiket újrahasznosított szárnyelemekből építettek annak érdekében, hogy növeljék az autójuk gyenge leszorítóerejét a magas leszorítóerőt igénylő pályákon.

Image result for 1998 ferrari x wing
Fotó: UnracedF1.com

Hamarosan mindenki átvette ezt a megoldást, amit aztán 1998 végére be is tiltottak azzal az indokkal, hogy korlátozza a pilóták látását. Természetesen a legfőbb indok az volt, hogy elképesztően rondák voltak a szárnyak.

X-Wings
X-szárnyak az 1998-as Proston. Fotó: UnracedF1.com

 

9. 2005 vége fele a Renault kifejlesztett egy rendkívül okos felfüggesztést (amit “mass dumpernek”, vagyis tömegcsillapító felfüggesztésnek neveztek el), aminek a segítségével ki tudták küszöbölni a gumik folyamatos “pattogását”, ezáltal sikerült kismítani az autó útfekvését, ami gyorsabb kanyarsebességet és jobb kigyorsítást eredményezett. 2006-ban már beépítették a rendszert a hátsó felfüggesztésbe is és nagyrészt ennek is köszönhetően nyert meg Alonso az év első kilenc versenyéből hatot és a maradék három versenyen pedig bekocogott a második helyen. Természetesen a nagy rivális Ferrari nem nézte ezt szó nélkül és betiltatta az okos felfüggesztést, a Renault-nak pedig ki kellett azt szerelnie a nyári szünet után.

Image result for renault mass damper
Renault R26, amivel Alonso a második vb címét szerezte csúcsra járatta a “tömegcsillapító” felfüggesztését. Fotó: GPToday.net

 

8. A Red Bull 2014-ben úgy gondolta, hogy nem rakják fel az autók elejére a fedélzeti kamerákat, hanem inkább beépítik azt közvetlenül az autójuk orrába. Adrian Neweynak sikerült kijátszani a szabályt, ami úgy szól, hogy a kamerát nem lehet a struktúrális karbon vázba beépíteni. A Red Bull nem is a karbon vázba építette, hanem a már nem a vázhoz tartó orrpanelba. Sokáig nem tartott ki a Red Bull innovációja, ugyanis miután semmit sem lehetett látni a kamera képéből az FIA betiltotta a megoldást a 6. versenyre.

Image result for red bull 2014 nose camera
Forrás: FormulaPassion.com

 

7. 2010-ben a McLaren gondolt egyet és kifejlesztette a híres “F-csatornát”. Nevét onnan kapta, hogy a bemeneti nyílás éppen a Vodafone felirat F betűjénél kapott helyet. A trükk abban rejlett, hogy az autó orrán volt a már korábban említett bemeneti nyílás, ami hátravezette a levegőt a hátsó szárnyhoz. Amennyiben a pilóta nyitva hagyta a lyukat, ami a vezetőfülkében kapott helyet, akkor inaktív volt a rendszer és a jelenlegi autók kipufogójának a helyén távozott a levegő. Amennyiben elzárta a lyukat, abban az esetben aktiválta a rendszert és a hátsó szárny fele távozott a levegő, aminek a következtében csökkent az autó légellenállása. E megoldás segítségével a McLarenek a csatorna használatakor közel 10 kilóméter/órás sebességtöbbletre tudtak szert tenni. Természetesen a többiek sem ültek a babérjukon és amint kiderült, hogy hogyan is működik a csatorna mindenki lemásolta. Azonban amíg a McLaren a kezdetektől e megoldás köré tervezte az autóját és a pilóták a lábukkal tudták elzárni a kis nyílást a vezetőfülkén belül, addig a többieknek a pilóták kezéhez kellett tenni a nyílást, aminek a következtében hajmeresztő kanyarvételeket láthattunk: Spában az Eau Rouge és Raidillon kanyarkombináció egy kézzel, Barcelonában az utolsó kanyarban Alonso egykezes kanyarvétele, vagy Suzukában a 130R szintén egy kézzel. Ennek következtében az FIA természetesen betiltotta az F-csatornát 2011-re.

Image result for mclaren f duct
A McLaren F-csatornája zseniális megoldás volt, ami csak 1 évet élt meg. A kép felső felén az inaktív, míg az alsó felén a működés közbeni állapot látható. Fotó: Sutton Images

 

6. 1998-ban az első két versenyen a McLarenek kört adtak a 3. helyezettnek (mert ugye régen “mindenjobbvót”) és értetlenül állt mindenki, hogy mégis ez hogyan lehetséges. A McLaren trükkje egészen 1997-re nyúlik vissza, amikor is az egyik fotós (Darren Heath) kiszúrta, hogy az autók hátsó féktárcsája kanyarodás közben ugyanúgy izzik, mintha fékezne az autó, tehát kanyar közben fékezik az autót, ami csak egy plusz fékpedállal lehetséges. Ahhoz, hogy megfejtse a titkot nem sokat kellett várnia, ugyanis a Luxemburgi Nagydíjon mindkét McLaren kiállt az első helyről. Ekkor gyors a helyszínekre sietett; Coulthard autóját nem tudta belülről szemügyre venni, ugyanis a kormány még mindig a helyén volt, azonban Hakkinen nem tette vissza a kormányt, ezért megszületett a fotó, ami leleplezte a McLarenek második fékpedálját. Az ötlet Steve Nicholstól született meg még 1996-ban, miszerint kanyarodás közben az autó hátsó kerekeit a kanyar karakterisztikája szerint megfékezik, ennek következtében gyorsabb kanyarsebességet nyerhetnek, mivel az autó stabilabb lesz és könnyebben, valamint gyorsabban kanyarodik, ami körönként fél másodpercet jelent pályától függően. A McLaren 1998 első pár versenyén csúcsra járatta  rendszerét, ugyanis már nem a pilótának kellett állítgatni a kormányon kanyarról-kanyarra a rendszert, hanem összesen három fékpedál volt az autóban és mindig a kanyar irányának megfelelőt nyomta Hakkinen, vagy Coulthard. Természetesen ismét jött a Ferrari és betiltatta a megoldást, ugyanis az olaszok nem tudták azt lemásolni, ezért a politikai fölényükkel élve inkább megvétózták a McLaren megoldását…

A McLaren második fékpedálja körönként fél másodpercet ért a wokingi istállónak. Fotó: Darren Heath

 

5. 1981-re a Formula-1-ben betiltották a szívóhatást keltő szoknyákat ( a szoknyák “rabul” ejtették a levegőt az autó alatt, aminek következtében szívóhatás keletkezett), ugyanis az autók olyan kanyarsebességeket értek el, hogy azok már veszélyesek voltak a pilótákra nézve. Közrejátszott még az is, hogy a kocsik könnyen elemelkedtek az útról és könnyebben alájuk kapott a levegő, ezáltal fennált az átfordulás veszélye is. 1981-re a legendás Colin Champman – aki behozta a szívóhatást az F1-be – kifejlesztette a Lotus 88-at, aminek kettő karosszériája volt. A felső karosszéria folyamatosan változtatta a magasságát, ezáltal előidézve a szívóhatást szoknyák nélkül, betartva az akkori idők szabályait, amikor az autó egy helyben állt. Az alsó karosszéria egyfajta “pajzsként” szolgált a pilóta számára, hogy ne tehessen benne kárt a külső karosszéria magas sebességeknél mozgás közben. A csapatok hamar összefogtak a megoldás ellen, legfőbb indokuk az volt, hogy túlságosan költséges lenne kifejleszteniük egy ilyen megoldást, ami pedig muszáj lenne annak az érdekében, hogy versenyképesek maradhassanak a Lotusokkal szemben.

Image result for lotus 88
Colin Champman zseniális Lotus 88-asa is a Formula-1 politikájának áldozatává vált. Fotó: Pinterest

 

4. 2009-re a Honda kiszállt a Formula-1-ből a sikertelenség és a 2008-ban bekövetkező világgazdasági válság hatására. Valószínűleg a mai napig bánják a döntésüket, ugyanis a 2009-es autójukat három különböző helyen fejlesztették tömérdek mennyiségű pénzből (köztük Japánban és jelenleg a Mercedes főhadiszállásán, Brackley-ben), valamint előálltak a zseniális dupla diffúzorral is (a szabálykönyv okos megkerülésével), ami végül megnyerte Ross Brawn csapatának a világbajnoki címet. Törtent ugyanis, hogy Brawn megvásárolta a komplett istállót 1 euróért, gyorsan szerzett a kocsiba Mercedes motorokat (mert azok illettek bele a legjobban) és az első tesztnapon, amin részt vett az autó körönként rávert mindenkire 1 másodpercet. Végül a Red Bull majdnem befogta őket év végére, ám miután év közben nem sikerült betiltattni Brawn megoldását, ezáltal a Brawn pontelőnye kitartartott az év végéig és egy tündérmesének is beillő idényben Jenson Button és Ross Brawn világbajnokok lettek. 2010-re a dupla diffúzort betiltották.

Image result for brawn double diffuser
A dupla diffúzort nem csak a Brawn GP, hanem a Toyota és a Williams is használta 2009-ben. A képen az összehasonítás látható egy szokványos diffúzorhoz képest. Fotó: Quora

 

3. 1982-ben a Lotus, Williams és Brabham húzott egy zseniálisat a vízhűtéses fékekkel. Miért is volt ez olyan nagy innováció? Verseny előtt leeresztették a vízzel teli tartályokat annak érdekében, hogy az autók a minimum súlyhatár alá kerüljenek és lépést tudjanak tartani a turbós kocsikkal. Miután a kocsik befutottak, az ellenőrzés előtt a csapatok ismét feltöltötték a tartályokat, ezáltal az autók elérték a minimum súlyhatárt. Nelson Piquet így nyerte meg az 1982-es Brazil Nagydíjat, amiről utólag ki is zárták a második helyezett Keke Rosberggel egyetemben. A tartályos megoldás rögtön be lett tiltva, hiába volt lényegében legális.

Image result for 1982 brazil gp piquet
Piquet-t és Rosberget is kizárták utólagosan a Brazil Nagydíjról 1982-ben az autóik víztartályai miatt. Fotó: LAT Images

 

2. 1976-ban a Tyrell egy elég érdekes koncepciójú autóval versenyzett: a legendás hatkerekűvel. Az ötlet az volt mögötte, hogy egyrészt a kisebb első kerekek kevesebb turbulenciát okoznak, másrészt mivel több a kerék, ezért nagyobb lesz a tapadás is. Az autó egy győzelmet ért el a Svéd Nagydíjon. 1977-ben egy tovább fejlesztett verzióval jelentkezett a Tyrell, azonban a rossz eredmények miatt felhagytak a koncepcióval. Ugyanakkor az ötlet nem halt ki, mivel két másik csapat is kifejlesztette a sajátját: a March egyaránt dupla hátsó kerekekkel képzelte el a koncepciót, míg a Ferrari nem aprózta el, ők nem kevesebb, mint nyolc kerékben gondolkoztak. Végül egyik autó sem élt meg egy versenyt sem.

Image result for ferrari 312 t6
Az egyetlen létező kép a Ferrari 8 kerekűjéről. Forrás: Ferrari

 

Image result for ferrari 312 t6
Itt már a buszok példájára dupla hátsókkal próbálkozott a Ferrari. Fotó: Ferrari

 

Image result for march 6 wheeler
A March 6 kerekűje Fotó: Flickr

1982-ben a Williams dupla hátsó kerék meghajtású autóval kisérletezett; ez a kocsi hosszabb lett volna, ezáltal hosszabb lett volna a szoknyája is, ami elősegítette volna a nagyobb szívóhatást. A Williams szerencsétlenségére mind a szívóhatást kifejtő szoknyák, mind a négykerék meghajtás be lettek tiltva az 1983-as szezonra.

Image result for williams 6 wheeler
A Williams hernyója Fotó: Motorsport.com

 

Mi más lehetne az első helyezett ebben a listában, mint a legendás “Fan Car” (“Ventilátor Autó”)? Gordon Murray Brabham BT46B-je egyetlen egy verseny élt meg (a Svéd Nagydíjat), azt azonban elképesztő fölénnyel meg is nyerte Niki Laudával a volán mögött. A ventilátornak nem volt más haszna, mint odaszívni az autót az aszfalthoz, ezáltal még nagyobb szívóhatást keltve;  a riválisoknak egyszerre nagyon és nagyon nem tetszett az ötlet, legfőképpen Colin Chapman ellenezte. Mindössze egy verseny után ismét lépett az F1 kíméletlen politikája és a “Fan Car” be lett tiltva végérvényesen. Okként azt hozták fel, hogy veszélyes volt az autó mögött haladni, ugyanis az felszívta a kavicsokat, valamint a törmelékeket és a pilóták fejére dobálta. Később Murray felhasználta az ötletét a McLaren F1 utcai sportkocsi tervezésekor, melynek az alján két darab ventilátor szívja az autót az aszfalthoz.

Image result for brabham bt 46b
A legelképesztőbb innováció természetesen Gordon Murray fejéből pattant ki. Fotó: Autosport

 

Címlapfotó: McLaren

Kategóriák
Formula 1

Megérdemelt a nyári pihenés? – A pilóták értékelése 12 futam után

12 verseny távlatából visszatekintünk az idény első felére, és megvizsgáljuk, hogy ki milyen teljesítményt nyújtott.

 

Az alábbi táblázatban a csapattársak párharca látható az időmérő és a versenyek tekintetében. Az első oszlopban az eredményesebb pilóták, mellettük az időmérő, a verseny, majd az összesített eredmények, az utolsó oszlopban pedig a gyengébben teljesítő csapattársak. Három kategóriát különböztettünk meg: Ahol nagy a különbség: zöld, ahol kicsi a különbség: tacao (ami nem zöld és nem citromsárga), és ahol egyenlő az állás: citromsárga.

A Mercedesnél a papírforma érvényesül, Hamilton összesítettben magasan Bottas előtt van, de a nagy különbség a versenyeken mutatkozik. Egykörös tempóban körülbelül azonosan teljesítettek, azonban a versenyeken Hamilton 9-3-ra oktatta Bottast, aki csak akkor volt a brit világbajnok előtt, amikor éppen nyert (Ausztrália és Azerbajdzsán), vagy Hamilton a dobogóra sem ért fel (Ausztria). Úgy néz ki Bottasnak az A betűs helyszínek kedveznek, viszont ez esetben nem sok babér terem már neki idén, mivel a versenynaptárban ez a 3 helyszín kezdődött így. Mindkettejük teljesítményéről a kiegyensúlyozottság mondható el, általában stabilan vezetnek, és ha bukdácsolnak, azt is együtt teszik, pechükre pont az istálló hazai versenyén. A szerzett pontjaik között 32,98% eltérés van, ami nem mondható kiemelkedően soknak, sőt, ez a harmadik legkisebb a csapatok között. A Mercedes összes megszerzett pontjának Hamilton 57, Bottas 43%-át szerezte.

A Maranellói páros már valamivel kiegyenlítettebb, lévén hogy időmérőkön egálban vannak, és összesítettben is csak 4-el veri Vettel Leclercet, aminek az oka az, hogy a versenyeken pont kétszer annyiszor verte meg a német az ifjú monacoit, mint ahogy ez fordítva történt. Egyikőjüknek sincs lőtávban a nagy rivális egyik pilótája sem, mert Max Verstappen elválasztja őket a Stuttgarti gárdától. Mindenképpen említésre méltó adat még, hogy idén a Ferrari nem nyert versenyt, ami komoly gondokat sugall az istállónál. A pontok itt a legszorosabbak, csak 18,18% az eltérés. A Ferrari összes megszerzett pontjának Vettel 54, Leclerc 46%-át szerezte.

Forrás: Getty Images

44 pontos lemaradással a harmadik helyen a Red Bull zárja az élmezőnyt, amit gyakorlatilag Max Verstappen visz el a hátán, hisz 22-2 arányban veri Pierre Gaslyt, aki egyszer előzte időmérőn Verstappent, amikor a Q3-ba sem jutott be Kanadában, illetve egyszer versenyen, amikor Sebastian Vettel felöklelte a Brit Nagydíjon. Gasly részben Verstappen szárnyalása, részben saját képességeinek árnyékában autózik, és egyre másra röppennek fel a hírek, hogy ki váltja majd a szezon végén, ha nem szedi magát sürgősen össze. Pontok tekintetében a holland fenegyerek 187,3%-kal gyűjtött több egységet, mint a francia, ami a második legnagyobb eltérés. A Red Bull összes megszerzett pontjának Verstappen 74, Gasly 26%-át szerezte.

A “Best of the rest”, azaz a maradék legjobbja címet egyértelműen a McLaren viseli, aki habár 162 pontos lemaradásban, de követi a Red Bullt, és Carlos Sainz már az összetettbeli hatodik helyet készül elorozni Pierre Gaslytól, Lando Norris viszont csak a tizedik összetettben, ami elsőévesen biztató eredmény, főleg hogy időmérők tekintetében 8-4-re verte a csapattársat, csak a versenyek jöttek ki neki rosszul. Pontokból Carlos Sainz 141,67%-kal gyűjtött többet, ezzel itt a harmadik legnagyobb az eltérés. A McLaren összes megszerzett pontjának Sainz 71, Norris 29%-át szerezte.

43 ponttal a Toro Rosso az ötödik a tabellán, ami részben Daniil Kvyat harmadik helyének köszönhető (15 pont), de Alex Albon is gyűjtött pontokat szép számmal. Kvyat pontosan tudja, hogy a 3. esélyét tölti, és több aligha lesz, ennek fényében kell versenyeznie, és úgy tűnik, eleget is tesz az elvárásoknak. Alexander Albon pedig elsőévesként kielégítő teljesítményt nyújt, mivel időmérőkön X-elt, versenyeken meg csak 2-vel többször kapott ki, így a csapatnak nem lehet oka a panaszra, Pierre Gasly gyenge szereplése miatt pedig mindkét pilótának a maximumot kell nyújtania, hogy megkapják a hőn áhított előléptetést. Egységek szempontjából a torpedó 68,75%-al gyűjtött többet mint a brit-thai újonc, ami egyelőre felé billenti a mérleg nyelvét Gasly ülése szempontjából. A Toro Rosso összes megszerzett pontjának Kvyat 63, Albon 37%-át szerezte.

Forrás: Octane

A gyári Renault csapat mindössze a hatodik hellyel büszkélkedhetne, ha nem fizetett volna ki csillagászati összegeket Daniel Ricciardonak, hogy náluk versenyezzen, de az ausztrál eddig semmiképp nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel Nico Hülkenberget is alig verte meg összetettben 14-10-re, úgy, hogy a versenyeken 6-6-ra állnak. Összesen 39 pontot gyűjtöttek, amivel méltó versenytársai a Toro Rossonak, egy privát csapat nevelőistállójának, egy gyári csapatként, ami messziről nézve sem rózsás. Cserébe itt a második legkiegyenlítettebb a pontverseny házon belül, mivel Ricciardo csak 29,41%-kal szerzett több pontot mint a dobogókerülő német csapattársa. A Renault összes megszerzett pontjának Ricciardo 56, Hülkenberg 44%-át szerezte.

A papíron újonc Alfa Romeo hozza azt, amit a Saubertől eddig el lehetett várni, 32 ponttal a hetedik helyet, csak egy bökkenő van a történetben. A 32-ből Kimi Raikkönen gyűjtött 31 (ez 96,88%-nak felel meg) pontot, és Giovinazzi a maradék egy szemet, ami nagyon kevés. 19-5-re veri az olaszt Raikkönen, versenyen pedig egyszer sikerült Giovinazzinak legyőzni a finn klasszist. Ha az ifjú olasz így folytatja, nem hogy előléptetésre, még a mostani ülésre is alig lesz esélye, mert a F2-ben szép számmal akad olyan pilóta, aki feni a fogát az ülésre. 

Kerek egy pontos lemaradásban követi a hinwillieket a hasonlóan régi-új Racing Point 31 ponttal, amiből sokak meglepődésére Stroll gyűjtött 18-at, ami 38,46%-kal több, mint amit a rutinos mexikói csapattársa. Habár Stroll még nem ment egy körön jobb időt mint Perez, és versenyen is 8-4-re kikapott, amikor sikerült megvernie, akkor azt nagy fölénnyel tette, például a Német Nagydíjon elért 4. helyével. Stroll helye be van betonozva a csapathoz, Perez pedig a teljesítményével szilárdíthatja a lába alatt a talajt, amit eddig sikeresen meg is valósít. A Racing Point összes megszerzett pontjának Stroll 58, Perez 42%-át szerezte.

Forrás: LAT Images

 A Haas örülhet, hogy 10 csapat van a rajtrácson, így nem ők az utolsók a 26 pontjukkal, és azzal a bukdácsolással amit Ausztrália óta produkálnak. A legjobb helyezésük egy hatodik hely volt Ausztráliából, amit Magnussen kézbesített, azóta az autóval, gumikkal, bokszkiállással szenvednek. A pilóták háziversenye 14-10-et mutat Magnussen javára, mivel mind időmérőn, mind versenyen 7-5-re verte Grosjeant, valamint 125%-kal több pontot szerzett francia csapattársánál. A Haas összes megszerzett pontjának Magnussen 69, Grosjean 31%-át szerezte.

A már régóta szenvedő Williams idén sem tudott felállni, és 12 verseny alatt összesen egy pontot szereztek, azt is a gyengébbik pilótájuk, Robert Kubica révén, aki a Német Nagydíjon az Alfa Romeo versenyzőinek kizárása után lett a tizedik helyre előresorolva. George Russell 22-2-re veri Kubicát, aki két versenyen ért előbb célba mint a F2 győztes brit ifjonc. 

A pilóták teljesítményét nagyban befolyásolja az autójuk is, ennek ellenére azonban a Forma 1 csapata nagydíjról nagydíjra összeállít egy erősorrendet, ami attól függetlenül listázza a pilótákat, hogy milyen autót vezetnek egy 50-es skálán. Ezt a listát nem nagy meglepetésre Max Verstappen vezeti 46-os értékeléssel, nyomában Lewis Hamiltonnal, aki 43,5-es átlaggal rendelkezik, de az érdekességek ezután kezdődnek, mivel Sainz Norris sorrendben követi őket a két McLaren pilóta, akik 42,2 és 39,5-es átlaggal büszkélkedhetnek. Utánuk Leclerc és Bottas foglal helyet utolsóként az élcsapatoktól. A lista további tagjai sorrendben: Albon, Raikkönen, Russell és Kvyat, utóbbi 38,3 ponttal, ami alig több mint 1 egységgel marad el Norristól.

Mint minden félévnek, ennek is megvoltak a győztesei és a vesztesei is, voltak szárnyalók, mélyrepülők, és székek is inognak úgy, hogy a versenyek minőségére sincs panasz, így nagy várakozással nézünk a második félév elébe, ami a Belga Nagydíj első szabadedzésével kezdődik majd augusztus 30-án.