Kategóriák
Formula E

Piros zászló, sok kieső és Vergne győzelem a Sanya ePrix-n.

Egy új helyszínen rajtolt el szombat reggel a mezőny, egy versenyre, ami nehezen érett meg, de a végére mind a tíz körmöt lerágós lett

Rowlandnak idén hatodikként pole-ból rajtolva sikerült megtartania a rajt után. Apróbb helyezkedések történtek a középmezőnyben, de ezen kívül rendben elrajtolt a mezőny. Kivéve Felipe Nasrt, aki pár kör után technikai gondok miatt esett ki. Kicsivel később Vandoorne és Bird ütközött, ami mindkettejük versenyének végét jelentette. 15 perc eltelte után még mindig Rowland vezetett, mögötte Vergne-el és Da Costával, amikor Lopez tette falba a Dragont. Kicsivel később Pafett alatt állt meg a technika.

Amikor már csak 20 perc volt háta, akkor Vergne átvette a vezetést, és elkezdett ellépni, de mivel Sims is falba állt, és beküldték a biztonsági autót, mely alatt Nelsinho Piquet-nek sikerült egy defektet összeszednie, és befejezni kényszerült a versenyt. Mivel Sims autóját nem tudták kimenteni, piros zászlós időszak következett, zsinórban a harmadik alkalommal a szezon folyamán.

Miután kipecázták a BMW-t a pályáról, biztonsági autó mögött rajtoltak újra. Mindenki felvette a támadómódot, akinek még volt, de az egyetlen előzést Di Grassi hajtotta végre, aki Frijnst előzte meg, akinek már nem volt támadómódja. Az utolsó percekben elkezdődött a nagy rohanás, és Robin Frijns kiütötte Di Grassit az utolsó előtti körben, Frijns tovább tudott menni, de Di Grassi kiesett, ami összesen 7 kiesőt jelent.

A sárga zászló alatt versenyt Jean-Éric Vergne nyerte, Rowland megszerezte első dobogóját, és Da Costa is beért a harmadik helyre. A következő verenyt Rómában tartják 3 hét múlva.

 

Kategóriák
Formula E

Nagy baleset, és egy káprázatos befejezés. Ez volt a Mexikóváros ePrix.

Egy kivételesen unalmas verseny lehetett volna, egy falbaállás utáni piros zászló miatt, egy nem várt fordulat, és az idény legjobb versenye.

A Formula E-t általában izgalmas, fordulatos, és folyamatosan változó versenyei teszik azzá, ami. Ebből a háromból ma úgy tűnt, csak egy valósul meg, a fordulatosság. Helyesen szólva inkább egy fordulat, ami elintézte, hogy a futam első része boxban való álldogálásból, és DHL reklámok nézéséről (köszönjük, Eurosport)  szólt. A verseny állt, az óra ketyegett. 15 perc lett volna már csak versenyezni, amikor a rendezők visszaállították az órát, és ott folytatódott a verseny ahol félbehagyták. Ilyet nem látni minden nap.

Amikor 41 perc volt hátra, Nelsinho Piquet egyszerűen elmérte a féktávot, és felmászott Jean-Eric Vergne autójára. Piquet a falban kötött ki, Vergne autóját a boxban kellett javítani. Piros zászlós időszak következett. 25 percig állt a verseny, de a rendezők visszaállították az órát 42-re, és úgy folytatódott a verseny, mintha mi sem történt volna.

Az újraindítás után szépen kezdtek elszakadni egymástól a mezőny tagjai, különösebb fennakadás nélkül. 25 perc vol még hátra, amikor Jose Maria Lopez kapott egy áthajtásos, majd egy 10 másodperces büntetést. 19 percet mutatott az óra, amikor Stoffel Vandoorne korábban, és tovább használta a FanBoostot, ami miatt egy áthajtásos, és egy 5 másodperces büntetést kapott, és Lopezhez hasonlóan értékes pozíciókat vesztett el. Lopez egy amatőr hiba miatt, mert átvágta a box bejáratán a vonalat, amikor a büntetését készült letölteni, kapott még 5 másodpercet a stewardoktól, csak hogy érezze a törődést. 

7 perc volt hátra, amikor Di Grassi megelőzte Rowlandot, és célba vette Pascal Wehrleint. Azonnal elhasznált minden lehetőséget, amivel megelőzhetné, de ezek nem segítettek. Wehrlein hősiesen védekezett, de mindkettőjüknek vészesen fogyott az energiája. A ráadás körön összeértek, és Wehrleinnak le kellett vágnia egy kanyart, de az utolsó kanyar után, az utolsó utáni pillanatban Di Grassi elment Wehrlein mellett, a németet meg is büntették, és csak a hatodik lett. A két Nissan a ráadás körön a 3-4 helyről lassult le, és csúszott le a dobogóról. Jerome d’Ambrosio a 19-edik helyről ért fel a negyedikre, és Massa is pontot szerzett.

Összességében az idei szezon legjobb futamát láthattuk, minden megtörtént amire nem számítottunk. Remélhetőleg Hong Kongban is hasonlóan izgalmas versenyt élhetünk majd át… 

A bajnokságot továbbra is d’Ambrosio és a Mahindra vezeti.