Ismét túl vagyunk egy futamon, mi pedig Tizenegyes Kanyar nevű cikksorozatunk legújabb részében a hétvégi Monacói Nagydíjon látottak alapján értékeljük a pilóták teljesítményét. 

 

Ha nem is mondanánk körömlerágósnak a hétvégi futamot, azért mindenképp az átlagnál izgalmasabb nagydíjat láthattunk a hercegségben megszokottakhoz képest. Ugyan a Mercedes most sem engedte ki a győzelmet a kezéből, ám megszakadt a kettős győzelmi szériájuk, hiszen Bottas csupán a harmadik helyet szerezte meg, azt is csak Max Verstappen büntetése miatt.

Korábbi Tizenegyes Kanyaros cikkeink alább:

Tizenegyes Kanyar: Baku
Tizenegyes Kanyar: Melbourne
Tizenegyes Kanyar: Bahrein
Tizenegyes Kanyar: Kína

Szombaton majd vasárnap is folytatódott Charles Leclerc kálváriája, a Haas-ok ismét lecsúsztak a zsíros pontokról, a McLaren és a Toro Rosso azonban számos egységgel gazdagította pontjaik számát, így elégedetten távozhattak. Nem így az Alfa Romeo és a Racing Point párosa, hiszen kiábrándító hétvégén vannak túl, pont nélkül indultak haza. Mint minden versenyen, úgy most is akadtak akik alul, míg egyesek túl is teljesítettek önmagukhoz vagy épp lehetőségeikhez képest. Természetesen most is pontoztuk a pilótákat, a továbbiakban pedig ismét a jól megszokott módon, a legmagasabb pontszámmal díjazott pilótától haladunk a számunkra legkevésbé meggyőzőig. Az értékelés során minden szerkesztőségi tag egy 1 és 10 közé eső egész számmal illette az adott pilótákat, majd ezeket átlagoltuk és két tizedesjegyig jelenítettük meg az eredményeket. Íme.

 

Max Verstappen – 9,88

Verstappen az időmérőn noha messze volt a Mercedes párosától, de sikeresen a Ferrarik elé ugrott, ezzel pedig a harmadik rajtkockából várhatta a lámpák kialvását. Ugyan a rajtot követően megpróbált bebújni Bottas mellé, ám a korábban meggondolatlan manőverei miatt sokat kritizált pilóta éretten viselkedett, és inkább vissza vett. A folytatásban végig kiváló tempót diktált, a boxban megelőzte Bottast és Hamiltont rohamozta a győzelemért. Ugyan a Bottas elleni boxutcai affért nem úszta meg büntetés nélkül, teljesítményére mindenképp büszke lehet.

Lewis Hamilton – 9,63

Az utolsó pillanatban elcsente a pole pozíciót Bottastól, mellyel már szombaton bevitte az első ütést csapattársának. A bokszkiállás során közepes gumikat kapott, így a mögötte érkező Verstappen gumielőnybe került vele szemben. Hamilton végül állta a sarat és pályafutása során harmadjára is győzni tudott Monacóban.

Carlos Sainz – 9,38

Ha Monaco, akkor Sainz a Q3-ig meg sem áll. Pályafutása során ugyanis valahány F1-es futamán a legjobb 10-be küzdötte be magát. Szombati 9. helyét végül egy kiváló 6-ra cserélte el vasárnap. Fantasztikus tempót diktált az egyre erősödni látszó McLarennel, miközben szenzációs előzéssel már a rajt után maga mögé utasította a Toro Rosso pilótáit.

Romain Grosjean – 8,5

Az időmérőn nem villogott Grosjean, ezért mindössze a 13. helyről indult (hozzá kell tenni, hogy azért, mert Gasly feltartotta a gyorskörén), hogy aztán csapata egy kellemetlennek tűnő feladat elé állítsa. 50 körön keresztül kellett egyetlen szett lágy gumival futnia, Romain pedig nem hibázott. Tökéletes munkáját egy 10. hellyel jutalmazták, az elismerést mindenképp megérdemli. Sajnos a 9. helyről mindössze 1 tizeddel maradt le, mert 5 másodperces büntetést kapott amiért átlépte a boxutca végén a záróvonalat.

Daniil Kvyat – 8,13

Egész hétvégén pazarul teljesített a két Toro Rosso pilóta, kettejük közül pedig Kvyat tudott erősebb teljesítményt felmutatni. Az FP2 kivételével minden edzésen és a futamon is Albon előtt végzett Kvyat, nagyon fontos pontokat szerezve csapatának.

Alexander Albon – 8,13

Hatodik F1-es versenyét teljesítette Albon, így továbbra sem mondanánk tapasztalt pilótának. Ennek ellenére ismét kiváló teljesítményt láthattunk tőle egy nehéz pályán. Bár Kvyat fölé emelkedett ezen a hétvégén, egyáltalán nincs miért szégyenkeznie.


Daniel Ricciardo – 8,13

Ha jó a taktika, elromlik az autó. Ha jó az autó, elrontják a taktikát. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Renault idei évét, és ezzel most fontos pontokat veszítettek el, ismét. Ricciardon ezúttal sem múlt semmi, pazarul ment, valószínűleg ha nem a safety car alatt áll ki, akkor vagy 5., vagy 6. helyen végez.

Sebastian Vettel – 7,5

Nem parádézott a hétvégén Seb az edzések során, időmérő előtt össze is törte az autót, azonban így is hozta a kötelezőt és az ellenfelei hibáit kihasználva az abszolút maximumot, a második helyet. 

George Russell – 7,38

Nagyszerű versenyt futva csapattársa előtt végzett, ráadásul a 2 Alfát is lepipálta.

Valtteri Bottas – 7,13

8 századdal maradt le a pole-tól, a futamon nem rajtolt rosszul és sikeresen visszaverte Verstappen támadását. A boxban a Mercedes lassú kiállása miatt megelőzte Verstappen és nekinyomta a falnak, ami miatt sérült a felnije és ismét ki kellett állnia. Ekkor azt hitte, hogy teljesen elment az esélye a dobogóra, azonban annyira le volt maradva a mezőny az első négy mögött, hogy így is visszajött a 4. helyre. Ennek ellenére szolid versenyt futott és a harmadik helyen ért be Verstappen büntetésének köszönhetően.

Pierre Gasly – 6,88

Nem sikerült hoznia Verstappen szintjét, azonban így is bejött ötödiknek csapattársa mögött és megszerezte a leggyorsabb körért járó pontot is. Abszolút pozitív hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis egyre közelebb kerül Verstappen tempójához.

Sergio Perez – 6,63

Semmi nempója nem volt a hétvégén a Racing Pointoknak, valamint Perez lélekjelenlétén múlt, hogy nem csapta el a 2 pályabírót.

Charles Leclerc – 6,38

Felejthető hétvége, először a Ferrari elszúrta az időmérőjét, a versenyen pedig saját hibája maitt kiállni kényszerült, miután túl gyorsan jött vissza a boxba a defekttel, ami szétverte a padlólemezt.

Lando Norris – 6,38

Nem ment rosszul, de Sainz ezúttal is jobb volt, beleszürkült a mezőnybe.

Kevin Magnussen – 6,25

Szinte a fellegekben járt Magnussen 6. rajtpozíciója után, ami nem is csoda, hiszen ideje csak 6 századdal volt rosszabb Gaslyénél. Végül amilyen magasan érezte magát, olyan nagyot esett, hiszen egyetlen pontot sem szerzett előkelő rajtpozíciója ellenére.

Nico Hülkenberg – 6

Neki sem jött be a Renault taktikája, nem sok mindent tudott kezdeni azok után. Hétvégéjét tökéletesen leírta a vele készített interjú, ahol csak fújtatott egyet amikor arról kérdezték, hogy mit gondolt a versenyéről.

Kimi Raikkonen – 5,88

Kimi is megnyomta a lágy etapját, majdnem 50 kört teljesített vele, de semmire nem ment vele. Gyenge volt a hétvégén az Alfa.

Robert Kubica – 4,63

Ismét kikapott Russeltől, valamint meg is pörgették. Csapata ráadásul Russelt előbb hozta be, ezzel Russel elé tudott vágni. Nem volt jó hétvégéje.

Antonio Giovinazzi – 4,38

Nem sokat mutatott a hétvégén, teljesen beleszürkült a versenybe és utolsóként végzett. Az sem segített rajta, hogy elképesztően gyenge volt az Alfa teljesítménye.

Lance Stroll – 4

Perez ismét sokkal jobban teljesített, ráadásul Strollnak gondja akadt a lekörözéseknél is.

Share This