Az utolsó egy óra, amit a csapatok és a pilóták gyakorlásra használhattak, többségében eseménytelenül telt.

 

Az első említésre méltó esemény Lance Stroll autójának a hidraulika rendszerében keletkezett hiba volt, de mivel ez is a box bejáratán történt, nem okozott felfordulást.

Kép
  • Facebook

 

A következő esemény nagyjából 15 perccel később történt, amikor egy mormota tette tiszteletét az aszfaltcsíkon. Ezután Grosjean polírozta fel a bajnokok falát, de a mutatvány nem okozott kárt az autóban.

 

Kép
  • Facebook

 

Az edzés során a legtöbb pilóta az egykörös tempót is próbálgatta, készülvén az időmérő edzésre. Lényegében a teljes mezőny a piros, tehát lágy gumikon érte el legjobb idejét. A két Ferrari autózott csak 1:10-es időt, jelezvén, hogy komolyan készülnek visszavágni a Mercedesnek. A sorminta két-két Mercedes és Red Bull autóval folytatódott, Hamilton, Bottas, Verstappen és Gasly sorrendben. Hamilton 4, Bottas 7 tizeddel maradt el Vetteltől, de szinte biztos, hogy nem autóztak ki mindent. A Red Bullok házi csatája talán végre szoros lehet, hiszen Gasly 1 tizeden belül végzett Verstappenhez képes. A top 10-ben még 4 másik csapat pilótája végzett, meglehetősen közel egymáshoz. Az edzés végén Ricciardo felugrott a 7. helyre, mögötte Norris, Perez és Albon zárta az első tízet. Visszafogottan teljesítenek eddig a Haas-ok és az Alfa Romeok, a Williams pilótái pedig ismét teljesen utolsók. Az edzés végeredménye az alábbiak szerint alakult, időmérő este 20 órától a Dunán!

 

Kép
  • Facebook

Share This